Pályázati Felhívás

Cím: Mindent köszönök! – élettörténetek az örökbefogadásról

Kiíró: Nagycsaládosok Országos Egyesülete

Határidő: 2018.06.17.

Érvényes: 2018.06.17.

Tárgymutató: élettörténetek az örökbefogadásról

Pályázhat: Korosztálytól függetlenül azon természetes személyek, akik örökbefogadottként nőnek/nőttek fel, vagy örökbe fogadtak legalább egy gyermeket, illetve életet adtak más által örökbe fogadott gyermeknek

„Ne félj kerül / aki enni ad / mindent köszönök/ a te nemfiad / aki enni ad”

Az Oscar-díjas színész és költő, Röhrig Géza Örökbefogadás című versének utolsó versszakát azért választottuk pályázatunk mottójául, mert nem csupán az örökbefogadottak és az örökbefogadók történeteit szeretnénk megismerni e pályázat segítségével, de annak legőszintébb, az örökbefogadás minden aspektusát bemutató valós, személyes megélésének módját is. Az utat, ami az örökbefogadás révén szülővé tesz, s azt az utat, amelyet az örökbefogadott jár végig, ahogy kíváncsiak vagyunk azon édesanyák írásaira is, akik úgy érezték, le kell mondaniuk a gyermekükről más szülők javára.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete pályázatot hirdet „Mindent köszönök! – élettörténetek az örökbefogadásról” címmel

Pályázati témakör:

Örökbefogadó szülők és (egykori és mai) örökbefogadott gyermekek, valamint a gyermekéről lemondó édesanyák valós élettörténeteit várjuk pályázatunkra, amelyek alkalmasak arra, hogy az olvasók megismerhessék az örökbefogadás lelki és társadalmi vetületeit.

Pályázók köre:

Korosztálytól függetlenül azon természetes személyek, akik örökbefogadottként nőnek/nőttek fel, vagy örökbe fogadtak legalább egy gyermeket, illetve életet adtak más által örökbe fogadott gyermeknek. (Nem csak a NOE tagjai pályázhatnak!)

Beadható pályázatok száma:

Pályázónként egy pályázat (egy családból többen is pályázhatnak)

Beadás módja:

elektronikusan a noe@noe.hu e-mail címre várjuk a pályázatokat

Formátum:

Géppel írt dokumentum esetén maximum 15 A/4-es oldal, 12-es betűméret, 1,5-es sorköz formátumban. (Kézzel írt pályázatokat nem fogadunk el!)

További tudnivalók:

A beérkezett műveket szakmai Bíráló Bizottság bírálja el. A pályázat tartalma nem sérthet személyiségi és adatvédelmi jogokat. A Pályázó kérheti, hogy ne eredeti, hanem az általa megjelölt néven jelenjen meg írása a nyilvánosság előtt. A Pályázó dönthet arról is, hogy szereplői ne eredeti nevükön szerepeljenek a szövegben. Az ezzel kapcsolatos döntés és felelősség teljes egészében a Pályázót terheli.

A legjobb három mű díjazása:

  1. helyezett: bruttó

400 000 Ft 2. helyezett: bruttó 200 000 Ft 3. helyezett: bruttó 100 000 Ft

A legjobb pályaművek közlésre kerülnek a NOE Lapok című kiadványban.

A pályamű kizárólag a Pályázó (szerző) saját alkotása, szellemi terméke lehet. A Pályázó tudomásul veszi, hogy pályázata benyújtásával a pályamű felhasználási jogát automatikusan átadja a Kiírónak, azt a Kiíró a Pályázó külön, további engedélye nélkül nyilvánosságra hozhatja (terjesztés), a nyilvánosság számára bármilyen módon hozzáférhetővé teheti, illetve a szerző nevének feltüntetése mellett átdolgozhatja (fordítás, színpadi feldolgozás)

(Forrás: www.pafi.hu)

Scroll to Top