Rajtol a lakossági hitelprogram és az otthon melege program

Február 24-én indul a lakossági hitelprogram energiahatékonysági korszerűsítések támogatására. Az Otthon Melege Program is folytatódik, melynek keretében a háztartási nagygépek cseréjét és a fűtéskorszerűsítést vissza nem térítendő forrásból támogatják majd.

rajtol a lakossági

Az MTVSz adott otthont annak a rendezvénynek, ahol sok újdonság hangzott el azoknak, akik otthonukat szeretnék a közeljövőben energiahatékonnyá tenni. Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára megerősítette, hogy kormánydöntésre vár az Otthon Melege Program folytatása. Mintegy 5 milliárd forint keretösszeg áll majd rendelkezésre, melyből 1 milliárd forintból a háztartási nagygépek (azaz mosó- és hűtőgép) cseréjét támogatja majd a szakminisztérium. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy bojlercserére kiterjeszthető-e a program. A keretösszeg fennmaradó része a fűtéskorszerűsítést, ezen belül a kazánok cseréjét és a kapcsolódó kéményfelújítást szolgálja majd. A támogatási részarány várhatóan 45-50 százalék lesz, megpróbál majd választ adni mind a társasházakban, mind a családi házakban élők fűtéskorszerűsítési kérdéseire.

A Magyar Fejlesztési Bank szakemberei által kidolgozott lakossági kamattámogatott hitelprogram, melyet energiahatékonysági felújításokra lehet majd felvenni. A hitelkonstrukció főbb elemei:

  • legalább 10 százalék önerő szükséges, a további 90 százaléknyi rész pedig kamatmentes hitelként állna majd a lakosság rendelkezésére,
  • családi házak esetében maximum 10 millió, a társasházaknál lakásonként maximum 7 millió forint igényelhető természetes személyek, társasházak, lakásszövetkezetek számára,
  • a hitelösszeg alsó határa 500 ezer forint lesz,
  • 2 millió forintig nem szükséges hitelfedezetet biztosítani. Amennyiben a hitelösszeg meghaladja a 2 millió forintot, akkor a hitelösszeg 70 százalékáig kell biztosítani a fedezetet.
  • második jelzálog bejegyezhető lesz, amennyiben ezt az értékhatárok engedik,
  • futamidő maximum 20 év,
  • kerete kb. 115 milliárd forint, melyből kb. 10 milliárd forint jut Budapestre és Pest megyére,
  • a teljes hitelkeret 25 százaléka a társasházak, 75 százaléka a családiház-tulajdonosok részére áll majd rendelkezésre,
  • igényelni az MFB pontokon lehetséges.

Újdonság a korábban ismert feltételekhez képest, hogy az Otthon Melege Program támogatásával kombinálható lesz a hitelprogram, továbbá a lakástakarék megtakarítások mellé is igénybe vehető lesz.

A Magyar Energiahatékonysági Intézet üdvözli a bejelentett új lakossági energetikai programok indulását, és különösen örül annak, hogy számos olyan szakmai javaslat beépült, mely a hitelprogram társadalmasítása során került megfogalmazásra.

Ugyanakkor megnehezíti majd a felhasználását, hogy hiába kombinálhatók elvben az egyes elemek, igényelni a hitelt és támogatást külön-külön kell majd. A KEHOP lakossági vissza nem térítendő források elvételével pedig nemcsak jelentős vissza nem térítendő forrástól esnek el a magyar háztartások, hanem ezzel egyben a Kormány felezte a támogatási keretösszeget. A hitelprogramból 22-25 ezer lakás felújítása tud megvalósulni, mely elenyésző a több százezres felújítási igénnyel szemben.

A Magyar Energiahatékonysági Intézetről:

A MEHI az energiahatékonysági kérdésekről hasonlóan gondolkodó szakemberek szakmai közössége. Szakmai célkitűzése, hogy úgy segítse elő Magyarország gazdasági fejlődését, hogy közben energiafogyasztását csökkenteni lehessen. A MEHI partnerei hazánk meghatározó energiahatékonysági vállalkozásai.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top