Térítésmentes tábor hátrányos helyzetű gyerekeknek

térítésmentes

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 2017-ben 65, szociokulturálisan hátrányos helyzetű, magyarországi és határontúli, felső tagozatos és gimnazista gyermekeknek kínál térítésmentes részvételi lehetőséget természettudományos és művészeti tehetséggondozó, valamint önismereti nyári táboraiban.

A tábori nyílt napokon közismert, inspiráló személyek is együtt dolgoznak a gyerekekkel: Horváth József, hétköznapi roma hős közéleti díjas molekuláris genetikus, Müller Péter Sziámi költő, énekes, valamint Danny Bain zenés mesemondó érkezik idén. Bővebb információ a http://messzehangzo.hu/ oldalon található.

A Kecskemét melletti helyszínen júliusban megrendezett kéthetes tematikus táborokban szakképzett pedagógusok és önkéntesek segítségével biztosítjuk a gyermekek számára az önképzés és a tehetségfejlesztés lehetőségét.

A képzőművészeti, dráma és természettudományos táborok témája 2017-ben a Föld és Tűz őselemek. A közös, egész tábort összefogó programok mellett a gyerekek érdeklődésük szerint biológia-földrajz, fizika-kémia, dráma, zene-tánc és képzőművészeti műhelyekre bontva, az adott terület egy-egy jeles képviselőjének vezetésével egész hetes projektmunkát folytatnak, melyek bemutatására a hazautazás előtti napon kerül sor. A 15 fős Csapatmunka tábor célja, hogy olyan közösséget teremtsen, ahol a fiatalok megtapasztalhatják a csapat, az együttműködés, a MI erejét, és ezen belül kibontakoztathatják a bennük rejlő egyedi ötleteket.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top