„10. Ipartörténeti Emléknap”

A Salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban, 10. alkalommal került megrendezésre az ipartörténeti emléknap. A korábbi évekhez hasonlóan az adott emléknapok két rendezőelv köré épültek. Az egyik a városban működő, ágazat, vállalat, gyár történetét dolgozta fel a másik pedig azt vizsgálta, hogy az ipar milyen társadalmi és kulturális hatással volt Salgótarján és környékére. A mostani vezérfonal pedig a civil szerveződések kapcsolata és kötődése a Salgótarjáni iparral.

A rendezvényt megnyitotta, Dr. Fodor Miklós házigazda, aki nagy szeretettel köszöntötte a Dornyay Béla Múzeum és a Nógrád Megyei Bányász-Kohász Hagyományápoló Egyesület nevében a megjelenteket.

Salgótarjáni Civilekért Közhasznú Alapítvány nevében, Dr. Diósiné Taracsák Judit kuratóriumi elnök bemutatójával folytatódott a délután.

A prezentációjának a címe: „Alapítvány a Civilek Szolgálatában” nevet kapta, melyben betekintést nyújtott az általa képviselt alapítvány mindennapjaiba.

Ezután, Bódi Györgyné dr. a Salgótarjáni Civil Kerekasztal Elnöke következett, majd Godó Krisztina a Zagyvaforrás vezetője. A szünet előtt, még Kovács Lászlóné a baglyasaljai Baráti Körének vezetője tartott bemutatót.

A rövid pihenő után folytatódott a program. Orbán György János a Balassi Bálint Asztaltársaság elnöke tartott beszédet, ezután Nagy József a Zagyvapálfalvai Nyugdíjas Bányász Alapszervezet elnöke mutatta be az egyesületét. Végül Liptay Péter előadásával zárult a program.

A szervezők nevében Dr. Fodor Miklós házigazda megköszönte a jelenlévőknek a figyelmet, majd megemlítette, hogy a következő évben 150 éves lesz az akkori ország legnagyobb vállalta a Skb Rt-t, és ekkor alapították a Salgótarjáni Vasfinomító Rt.-t is. Ez lesz a következő év témája, és sok szeretettel várnak mindenkit!

A Salgótarjáni Civilekért Közhasznú Alapítvány köszöni a meghívást!

(Forrás: www. http://www.stcivilalapitvany.eoldal.hu)

Scroll to Top