A méhnyakszűrés fontosságára hívják fel a figyelmet Salgótarjánban

A Mályvavirág Alapítvány tizenegyedik alkalommal csatlakozik a European Cervical Cancer Association (ECCA) kezdeményezésére létrejött Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez. Az ennek kapcsán szervezett, Gyöngy-percek elnevezésű eseménysorozatuk azt hangsúlyozza, hogy a méhnyakszűrés mindössze néhány percet vesz igénybe, de megelőzhet, vagy még időben felfedezhet egy nagyon komoly betegséget.

Kreicsi Mária, a Salgótarjáni Mályvavirág Pont vezetője, a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke portálunknak elmondta: a középpontban idén a motiváció áll. Magyarországon a szűrési hajlandóság sajnos nem éri el a skandináv országok 90 százalékos arányát. Ennek oka lehet többek között egy rossz élmény, a szociális háttér vagy az alacsony egészségértési szint.

A Mályvavirág Alapítvány célja, hogy felderítse, mi állhat az alacsonyabb részvételi arány hátterében, és segítse azokat, akik még hezitálnak a szűrővizsgálaton való részvétellel kapcsolatban – fejtette ki.

A hét folyamán az Alapítvány közösségi oldalain ismert emberek és túlélők osztják meg azt, őket mi motiválja arra, hogy időről időre elmenjenek méhnyakszűrésre. A Megelőzési Héten emellett arra is törekszenek, hogy minél szélesebb körben készülhessen el a szűrési motiváció témáját vizsgáló felmérés, mely ezen a linken érhető el. A Mályvavirág arra kéri a 20 év feletti  hölgyeket, hogy töltsék ki a kérdőívet! – hangsúlyozta Kreicsi Mária.

A Mályvavirág Alapítvány január 24-én, szerdán Salgótarjánban, a Vármegyeháza Nagytermében is megrendezi Gyöngy-percek fantázianevű eseményét. A figyelemfelhívó rendezvényt a Semmelweis Egyetem Kanizsai Dorottya Többcélú Szakképző Intézménye kórusának műsora nyitja meg délelőtt 10 órakor, majd Kreicsi Mária köszönti a megjelenteket.

A hét üzenetét Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke osztja meg, majd Katkó Orsolya, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal osztályvezetőjének moderálásával tartanak kerekasztal beszélgetést a méhnyakszűrésről. A program alatt mindemellett közös gyöngyfűzést is tartanak, mely a HPV és méhnyakrák elleni védelmet szimbolizálja. Az országszerte elkészített gyöngy karkötőket ezúttal is eljuttatják a nőgyógyászati daganattal érintetteknek, azzal az üzenettel, hogy nincsenek egyedül.

https://3100.hu/a-mehnyakszures-fontossagara-hivjak-fel-a-figyelmet-salgotarjanban/

Scroll to Top