A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya idén is figyelemfelkeltő sétát és programot szervez a mellrák elleni harc jegyében.


Az esemény a salgótarjáni Vármegyeházán október 9-én, csütörtökön 13 órakor kezdődik dr. Laczkó Tamás, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház főigazgatójának köszöntőjével. Ezután Feketéné dr. Zeke Ildikó vármegyei tisztifőorvos osztja meg gondolatait, majd 13 óra 15 perckor egy kerekasztal beszélgetés kezdődik a mellrák elleni harc témájában. A figyelemfelkeltő séta 14 óra 25 perckor indul a vármegyeháza elől a Fő térre, ahol Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere, Rozványi Balázs, az MRL elnöke, valamint Kreicsi Mária, az MRL Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke is szól a megjelentekhez. A Havanna Táncstúdió tagjai flashmobot mutatnak be, majd az egybegyűltek figyelemfelkeltő pink virágokkal díszítik a Fő tér virágágyásait.
https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/09/mellrak-elleni-harc-program-salgotarjan-2
