Átadták a 10. Jubileumi Önkéntességért Díjakat

2018. december 5‐én az Önkéntesség Nemzetközi Napján immáron a jubileumi 10. alkalommal kerültek átadásra az Önkéntes Központ Alapítvány által alapított Önkéntességért Díjak. A jubileumi esemény helyszínén, a Hatszín Teátrumban különböző kategóriákban az ország legkiemelkedőbb önkéntes programjait és önkénteseit díjazták.

Az Önkéntes Központ Alapítvány az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idén is az Önkéntesek Nemzetközi Napjához kapcsolódóan adta át az Önkéntességért Díjakat. A díj program megvalósításában a Budapest Bank Zrt., a Mastercard Magyarország, a Syngenta Magyarország Kft. valamint a Tesco Globál Áruházak Zrt, volt a segítségükre. Ezenkívül a HPS Kft. (önkéntességért díj weboldal), a Flow PR, a Coca‐Cola HBC Magyarország Kft. a Royal Tokaji és a Bortársaság, a PwC, mint az Év Közösségi Kezdeményezése díj támogatója is támogatta a programot és a díjátadó eseményt.

A 2018. év díjazottjai kategóriánként:

Az Év Önkéntese 2018

Losó Györgyné: Melinda 10 esztendeje, kereső foglalkozása mellett, önkéntesként vezeti a multietnikus „Tálentum klubot” Kispesten, mely öt éve Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (ROMFEL Egyesület) néven civil szervezetté vált. Tudatos, elkötelezett munkával valósít meg, társaival együtt, értékes művelődési programokat, tart egyben egy cigány és nem-cigány délpestiekből álló közönséget/közösséget, melyben különböző társadalmi réteghez tartozó emberek természetes módon léteznek, művelődnek együtt, s élik meg a sokszínűség egymást gazdagító voltát.

Az Év Civil szervezeti Önkéntes Programja 2018

A Matematika Összeköt Egyesület: A szervezet célja, hogy lebontsa a matematikával kapcsolatos negatív társadalmi előítéletet, felhívja a figyelmet a matematikával elsajátítható képességek egyre növekvő fontosságára, valamint segítse az érdeklődő diákokat abban, hogy a matematika megszeretésén keresztül sikeresen válasszanak pályát és a társadalom hasznos tagjává váljanak. Tevékenységük alapja az önkéntes munkavégzés.

Az Év Vállalati Önkéntes Programja 2018

dm Kft.: A dm Kft. Együtt egymásért név alatt dolgozta ki társadalmi felelősségvállalás programjait, amelynek része az Egy nap másokért elnevezésű vállalati önkéntes programjuk. A kollégák évente 1 munkanapjukat önkéntes munkával tölthetik egy szabadon választható szervezetnél. Az Egy nap másokért program 2013 óta ad erre lehetőséget a cég munkavállalóinak.

Az Év Pro Bono kezdeményezése 2018

E.ON Hungária Zrt.: Az E.ON Hungáriánál a társadalmi felelősségvállalás olyan érték, ami minden cselekedetüket áthatja, amit minden munkafolyamatukba és üzleti tevékenységükbe integrálnak. Ennek részeként a cégcsoport éves szinten, minden kollega számára 16 óra támogatott önkéntes munkaidőt biztosít, valamint sok csoportos önkéntes program lehetőséget is biztosít és finanszíroz, arra ösztönözve mindenkit, hogy a felelős vállalati állampolgárság a mindennapok részévé váljon.

Az Év Közösségi Kezdeményezése 2018 (közönségdíj)

EEDE KÖSZI, Önkéntes! csoport ‐ A Színezzük ki Surányt! program célcsoportja elsősorban a surány‐pócsmegyeri, valamint a Szentendrei‐szigeten élő lakosok, nyaralók. A Köszi, önkéntes!‐ek idén nyáron jókedvükből sok mindent színesebbé tettek Surányban: a Napsugár téri buszmegállóból vidám busz‐ és könyvmegálló lett, az újrafestett padok napfényről és Duna virágzásról mesélnek és közösségi helyként üzemelnek. A csoport tagjai festőesteket tartanak, „szemetet lopnak” egy közterületekről, részt vesznek az Irány Surány fesztiválon, rajzpályázatot és kiállítást, ökotábort, cipősdoboz akciót, adománygyűjtést szerveznek a helyi rászorulóknak, valamint iskolakezdési és téliruha‐gyűjtést a Tiszavasváriban élő hátrányos helyzetű embereknek.

A nyertesekről készült kisfilmek ezen a linken érhetőek el:

https://www.youtube.com/user/onkenteskozpontalapi/videos

A nyerteseket két szakmai zsűri választotta ki, amelynek tagjai:

Civil szervezeteknek, intézményeknek és magánszemélyeknek kiírt pályázatok elbírálása:

  • dr. Garas Ildikó, az Önkéntes Központ Alapítvány kuratóriumának tagja
  • Kovács Edit, Közösségfejlesztők Egyesülete elnök
  • Szokoli Erzsébet, KRE SZMDI oktatója, Szenior önkéntes programok elindítója
  • Tóbiás László, a Károli Gáspár Református Egyetem docense

Vállalatok számára kiírt pályázatok elbírálására:

  • dr. Janka Mária, az E.ON Hungária Zrt. személyzeti és szervezeti igazgatója
  • Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley Magyarország ügyvezető igazgatója
  • Hegedűs László, a Black Rock Magyarország operatív igazgatója
  • Cs. Tóth Marianna, a Budapest Bank csoport kommunikációs vezetője
  • R. Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország Zrt. HR igazgatója

Az Év Közösségi Kezdeményezése kategória olyan civil szervezetek vagy közösségek számára került kiírásra, melyek saját helyi közösségükért végeznek valamilyen kiemelkedő tevékenységet önkéntesként. Ez a díj közönségdíj formájában került kiosztásra, melyre online formában a www.onkentessegertdij.hu oldalon lehetett szavazni. Az előzsűrizés során kiválasztott közösségi kezdeményezés pályázatok felkerültek az Önkéntes Központ Alapítvány által létrehozott weboldalra, ahol bárki leadhatta szavazatát. A legtöbb szavazatot az EEDE KÖSZI, Önkéntes Csoport! kapta, így elnyerte Az Év Közösségi Kezdeményezése 2018. díjat, melyhez egyszeri vissza nem térítendő pénzjutalom is jár a PwC Magyarország Kft. felajánlásának köszönhetően. A pénzdíj összege 150.000 Ft.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top