Családi nap Csesztvén

Július 19-én, szombaton családi napot tartanak a Csesztvei Gyermekekért Alapítvány szervezésében. Csesztve község honlapján elérhető tájékoztatás szerint Madách Imre Emlékházban 15 órakor Palánki Ferenc Debrecen-nyíregyházi megyés püspök, valamint Rácz Jenő restaurátor, református lelkész nyitja meg a rendezvényt és az ahhoz kapcsolódó fotókiállítást. Ezzel egy időben kézműves foglalkozások kezdődnek, így a látogatók kipróbálhatják a fafaragást, az agyagozást, de készíthetnek levendulazsákot és fürdősót is. Az érdeklődők solymászbemutatót tekinthetnek meg 16 órától, később Csernik Pál Szende erdélyi mesemondó repíti a képzelet szárnyán a megjelenteket. A csesztvei emlékek nyomába eredhetnek a résztvevők 17 óra 20 perctől a Rácz család bemutatójának köszönhetően, 10 perccel később vacsora és helyi sütemények kóstolása várja a látogatókat, majd a családi napot 18 óra 30 perctől a Latte Maffiato filmzenei koncertje zárja.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2025/07/programok-hetvege-fesztival-koncert-nograd-varmegye

Scroll to Top