Felvonulással kezdődik a jubileumi Somosi Gyermek Néptánctalálkozó

Immár huszonötödik alkalommal rendezik meg a Somosi Gyermek Néptánctalálkozót június 3-án, szombaton 10 óra 30 perctől a somoskőújfalui Petőfi Sándor Művelődési Házban. A község közösségi oldalán olvasható tájékoztatás szerint a helyi önkormányzat és a Somosi Kultúráért Egyesület szervezésében megvalósuló program a templomtól induló felvonulással kezdődik.

Az esemény során a Folt Zenekar szolgáltatja majd a talpalávalót, a muzsikára például Salgótarjánból, Palotásról, Szécsényből, Szurdokpüspökiről, Pásztóról, Magyarnándorból és Somoskőújfaluból érkező csoportok ropják majd. A huszonötödik Somosi Gyermek Néptánctalálkozóval kapcsolatban a Palóc Néptáncegyüttes is posztolt a napokban. Mint írták: a szakmai zsűri előtt a Kis Pitypang, a Pitypang, a Viganó és az Ifjú Nógrád utánpótlás csoportjai is megmérettetik magukat.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2023/06/ismet-programdomping-hompolyog-at-nogradon-a-hetvegen

Scroll to Top