Gasztrofesztivált szerveznek Salgótarjánban

A Polgári Salgótarjánért Alapítvány és a „Háztartások Foglalkoztatásáért” Alapítvány közös szervezésében kerül megrendezésre az I. Gasztro-Polgári Piknik 2019. május 10-én Salgótarjánban a Fő téren. A szervezők célja, hogy egy helyre hozzák a Salgótarján környékén megrendezésre kerülő, különböző témájú gasztrofesztiválokat. Ebben a tekintetben egyedülállónak tekinthető a rendezvény.

gasztrofeszt01

A magyar konyha részét képező ételek egyedi eljárással készülnek majd, a specialitások alkotói pedig hasznos tippekkel, fortélyokkal látják el az érdeklődőket. A változatos és színes programok 17 órától kezdődnek a Fő téren, ahol kézműves sétány, gyermekprogramok, civil szervezetek bemutatkozói valamint vidámpark fogadja az érdeklődőket. A pikniken a finomságok mellett számos zenés-táncos programmal is készülnek a szervezők. 17.30-kor a Nógrád Táncegyüttes lép fel, őket a Dűvő Zenekar koncertje követ, míg színházi elődással készül a Zenthe Ferenc Színház.

Az est sztárvendége az Ismerős Arcok zenekar lesz, akik 20 órakor lépnek színpadra és zenei sokszínűségükkel pendítik meg majd a húrokat. Az 1999-ben alakult és az elmúlt 15 évben a 9 nagylemezük mellett 6 koncert DVD-t kiadó Ismerős Arcok évi közel 120 koncertet ad. Ennek köszönhetően is egyre ismertebbek lettek az egész Kárpát-medencében. A hagyományos rock koncertek mellett számtalan akusztikus előadást is adnak, kiegészítve az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom remekműveivel. Gyakran zenélnek határon túli magyaroknak is Erdélyben, Felvidéken, vagy Délvidéken egyaránt.

A zenekar péntek esti repertoárjában saját szerzemények valamint népdal és versfeldolgozások szerepelnek. Bizonyára felcsendül majd legismertebb slágerdaluk, a „Nélküled”, amely egyre több sporteseményen és fórumon hangzik el, kifejezetten az összetartozást, a szeretetet és a békét hirdetve.

gasztrofeszt02

A szervezők fontosnak tartják a helyi települések és civil szervezetek közötti együttműködést, amelyet ez az esemény is jelképez majd. Ezzel is hangsúlyozni kívánják a közösség erősítő és építő szerepét, valamint példaértékű közösségfejlesztő programot és a hagyományokra épülő rendezvényt kívánnak megvalósítani.

Scroll to Top