Győz-e a Zengővárkony szelídgesztenyéje

Erre a kérdésre még senki nem tudja a választ, de korábbi eredményeink alapján kijelenthetjük: jó esélyekkel indul a hazai jelölt az Európai Év Fája versenyben. 13 ország fái vetélkednek egymással idén, így a győzelemhez ismét minden támogatásra szükség van.

győz-e a Zengővárkony

Kérjük, hogy Ön is adja le szavazatát a verseny honlapján február 28-ig: https://www.treeoftheyear.org/ETY-2018/Uvod.aspx

Az Európai Év Fája verseny immár nyolc éve hívja fel a figyelmet a fák és az emberek, a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a fáknak Európa kulturális és természeti örökségében betöltött szerepére és jelentőségére.

Magyarországot idén egy igazi túlélő, Zengővárkony hős szelídgesztenyéje képviseli, amely 2017 novemberében 4088 szavazattal lett a hazai Év Fája cím birtokosa. Élni akarásának és az őt körülvevő közösségnek köszönhetően a századok során kigyógyult a kéregrákból, túlélte az államosítást, és azt is, amikor egyszer a közeli katonai lőtér őrzésére rendelt katonák felgyújtották, hogy felmelegedhessenek.

Akárcsak tavaly, idén is két fára szavazhat mindenki. Nem lesz könnyű választani – a hazai jelölt 12 versenytársa között megtalálhatjuk például a világ legnagyobb parafatölgyét, amely Portugália jelöltje, a cserkészmozgalom szimbólumává vált angliai tölgyet és idén először egy szépséges orosz fát is.

A szavazás február 28-ig tart, a szavazatok számának alakulását február 22-ig lehet majd követni, az eredményt pedig március 21-én – amely a tavasz első napja és egyben az Erdők Világnapja is – a brüsszeli díjátadón hozzák majd nyilvánosságra a szervezők.

Tények és adatok:

  • Idén 8. alkalommal rendezik meg a vetélkedőt
  • 13 ország 13 fája versenyez egymással
  • Ezidáig összesen 3 alkalommal nyerte el magyar fa az Európai Év Fája címet
  • 2018-ban újonnan csatlakozott Horvátország, Oroszország, Románia és Portugália
  • Évente összesen több mint 200 000 szavazat érkezik a fákra

A nemzetközi versenyt az Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) szervezi, a magyar fordulót pedig a hat alapítványt tömörítő EPA magyar tagja, az Ökotárs Alapítvány. A mozgalomban évente több százezren vesznek részt, a versengő országok száma a kezdetek óta 5-ről 13-ra emelkedett. Folyamatosan várjuk a további csatlakozó országokat Európából!

A versenyben induló fákról képek letölthetőek itt: https://www.treeoftheyear.org/ETY-2018/Media.aspx

Ismerkedjen meg a döntős fák történeteivel itt: https://www.treeoftheyear.org/ETY-2018/Uvod.aspx

Kapcsolat: Oravecz Ágnes, a magyarországi Év Fája verseny szervezője, Ökotárs Alapítvány, oravecz.agnes@okotars.hu, +36 1 411 3500

Az Év Fája a facebookon – https://www.facebook.com/evfaja

Az Ökotárs Alapítvány az állampolgári önszerveződések támogatásával kíván hozzájárulni egy demokratikus, fenntartható és igazságos társadalom, valamint a nyilvánosság részvételén alapuló intézményrendszer fejlődéséhez. Az alapítvány bulgáriai, csehországi, lengyelországi, romániai és szlovákiai testvérszervezeteivel az Environmental Partnership Association tagja.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top