A népi kultúra, a tánc és a zene kerül a középpontba augusztus 21-én Taron, ahol hagyományőrző délutánnal várják a fiatalokat és az érdeklődőket. A program 15 órakor kezdődik a Kossuth út 6. szám alatt. A résztvevők többek között a Kontyvirág Táncegyüttes táncbemutatóját is megtekinthetik, emellett a BEB zenekar népzenei koncerttel készül – olvashatjuk a táncegyüttes Facebook-oldalán. A délután során népviselet-bemutató, énektanítás és tánctanítás is várja a közönséget, a programot pedig táncház zárja. A szervezők célja, hogy a hagyományok megismertetése mellett közös, jó hangulatú délutánt teremtsenek a résztvevőknek.
https://www.nool.hu/helyi-kultura/2026/08/hagyomanyorzo-delutannal-varjak-a-fiatalokat-taron

