Járási polgárőrök találkozója

Vanyarc. Szombaton délelőtt, 2017. július 1-én egy kiadós esőzést követően, a Vanyarc központjában lévő szabadéri színpadon a rekkenő hőségben Hrncsjár Mihályné polgármester köszöntötte a járás tíz településéről érkezett polgárőrcsoportokat, a vendégeket, köztük Vass Miklóst, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnökét, aki a megnyitó beszédében elmondta:

– Több ilyen közös rendezvényünk legyen, hogy ez a csapat minél jobban összekovácsolódjon. Igaz, kis megye vagyunk az országban, de nálunk a polgárőrök létszáma igen jelentős. A lakosság több mint másfél százalékát, köztük egyre több fiatalt tudhatunk polgárőr szervezeteink tagjai között.

Továbbiakban Buga László a rendőrség és polgárőrség közötti járási összekötő köszöntötte a színpad előtt felsorakozottakat, majd Vass Miklós illetve Ponyikai András a vanyarci polgárőr egyesület alelnöke tárgyjutalommal és díszoklevéllel köszönte meg Hrncsjár Mihályné polgármesterasszony a polgárőrség felé tett segítségét, támogatását. Továbbiakban Csonka Ferenc és Táborszki József helyi polgárőrök mellett, a 15 éves szolgálati tagság munkáját elismerve még tucatnyian részesültek elismerésben.

járási polgárőrök

Táborszki József helyi polgárőr munkáját is elismerték

A járási polgárőrnapon a házigazdák mellett ezúttal több település főzősátorában is ínycsiklandozó illatok várták a megéhezetteket. Héhalom polgárőreinél Bakos József polgármester, a béri sátornál pedig a Bujákról érkezett Szedlák István főzőmestersége mellett Maczó László polgármester is ott serénykedett a birkapörkölt elkészítésénél.

A közös ebéd elfogyasztását követően a színpad melletti parkos területen íjászati bemutató, a színpad előtti területen pedig az Erdőkürti Mentőkutyás Szolgálat igen érdekes és látványos bemutatójára került sor. Ezt követőn a színpadon elsőként fellépő Fehér Mihályné citeraszólóját csodálhatták meg a részvevők. Őt a helyi Rozmarin Hagyományőrző Egyesület táncosai, Budai József és Budai Sámuel, a Legéndi Népdalkör, a Kisbágyoni Köménymag Színjátszó Csoport, valamint S. Nagy Zsuzsa operett énekes előadása követte.

Délután kilátogatott az eseményre Becsó Zsolt országgyűlési képviselő és Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke is. Ez idő tájt a színpadon a „Héhalmi boszorkányok” a kisbágyoni színjátszók idősebb gyermekkorosztályt képviselői léptek színpadra, majd Illés István humorista, művésznéven Ayala hangutánzó paródiával szórakoztatta közönségét. Az idei járási polgárőr nap eseményét a nap sztárvendége, Homonyik Sándor zárta koncertjével.

Cz. Zentai

(Forrás: www.nhc24.hu)

Scroll to Top