Keresztények találkozója a palóc Olümposzon

Immár hagyomány, hogy a Péter és Pál, valamint Sarlós Boldogasszony-napja közötti szombaton megrendezik a Karancs-környéki keresztények találkozóját a palóc Olümposzon, a Karancson festői környezetben megbújó Szent Margit-kápolnánál. E tradicionális esemény házigazdája idén Karancskeszi önkormányzata volt, az elmúlt hét végén a Karancs Kápolna Alapítvánnyal karöltve bonyolították le a programot. A rendezvényt egy szentmise nyitotta meg, amelyet Varga András salgótarjáni esperes-plébános, valamint Krizsán Zoltán karancskeszi plébániai kormányzó celebrált. A közös imádkozás után pedig – a szokásoknak megfelelően – zenés ünnepi műsor kíséretében a kápolna melletti trianoni emlékművet is megkoszorúzták a jelenlévők.

keresztények01

Fotó: Bakos László

Ennek jegyében szombat délelőtt „nyakunkba vettük” az erdőt, s mondhatni a Karancs-környéki keresztényekkel együtt – igencsak kedvezőtlen időjárási körülmények között– zarándokoltunk ki a 685 méter magas Kápolna-hegyre, a Szent Péter és Szent Pál tiszteletére megtartott ünnepi szentmise helyszínére. Utunk során eső áztatta lábnyomainkat, dacoltunk a sárral, az ösvény kiálló köveivel, a hegyről csordogáló esővízzel, a letört faágakkal, majd a bő negyven perces „vadregényes séta” után, hősiesen megérkeztünk a kápolnához.

Ezt követően éppen csak egy gyors terepszemlére volt időnk, a nagymise ugyanis néhány percen belül elkezdődött. A rossz idő ellenére is több mint nyolcvan ember vett részt az ünnepélyes szertartáson, amelyet Varga András esperes-plébános és Krizsán Zoltán plébániai kormányzó mutatott be. Köszöntés után az esperes kifejtette, hogy a Jóisten igencsak próbára tette a búcsúra kilátogatókat a zord időjárási körülményekkel.

– E kihívást azért kaptuk, hogy engesztelésül felajánljuk zarándoklatunk nehézségeit Európáért. A kontinensnek ugyanis mindennél jobban szüksége van az áldozatunkra! – kezdte gondolatait Varga András, majd külön köszöntötte a találkozó díszvendégeit – Becsó Zsolt és Balla Mihály országgyűlési képviselőket, – majd dr. Beer Miklós váci megyéspüspök üdvözletét is tolmácsolta a híveknek.

A továbbiakban a keresztény testvérek a zarándoklat során meghozott testi áldozatot felajánlották önmagukért, övéikért, országunkért, nemzetünkért, valamint Európáért.

Varga András melltett Krizsán Zoltán plébániai kormányzó is elmondta a szentmisére szánt gondolatait.

– Péter és Pál apostol élete arról tanúskodik, hogy áldozatot kellett hozniuk Jézusért és az evangéliumért, mégis életük vége az, amelyben még inkább megmutatkozik a kitartásuk, a szeretetük, az Isten iránti hűségük – ismertette a plébániai kormányzó.

keresztények02

Fotó: Bakos László

Hozzátette: a két apostol jó példa arra is, hogy belássuk, az életünk nem mindig lakodalmas menet, nem mindig öröm és boldogság, s nem vagyunk mindig „buli hangulatban”.  A főapostolok Istenhez fűződő szeretete és hite volt az, amely kiemelte őket a nehéz helyzetekből, s amely arra buzdította őket, hogy tovább lépjenek, így e példát szem előtt tartva kell a keresztényeknek is végig járni életük útját.

Krizsán Zoltán szentbeszéde után az áldozás következett, majd a hívek a békejelével köszöntötték egymást.

A búcsú végén Királyhegyi Gyula, a házigazda település, Karancskeszi polgármestere üdvözölte a kápolnához zarándokló öt falu – Karancsalja, Karancsberény, Karancskeszi, Karancslapujtő és Somoskőújfalu – hívőit.

– Idén szervezőként léphettünk önök elé, ám a rendezés mögött nagyon sok ember odaadó munkája áll, akiknek az önkormányzat nevében is nagyon hálás vagyok. Ígérem, hogy Karancskeszi a jövőben is minden jó ügy mellett kiáll majd! – hangsúlyozta a község első embere, majd Szőllős Géza, a Karancs Kápolna Alapítvány kuratóriumának vezetője röviden összefoglalta a megszentelt hely történetét, s ajándékokat nyújtott át mindazoknak, akik segítették a kápolna környékének felvirágoztatását.

A jelenlévők mindezek után – az utóbbi évek tradícióihoz alkalmazkodva – egy zenés megemlékezésen vettek részt. Közösen a kápolna melletti trianoni emlékműhöz vonultak, ahol „Soha nem felejtünk” felkiáltással elhelyezték koszorúikat. Végül – a már jól kialakult szokás szerint – az eseményen az éppen aktuális házigazda-település megvendégelte egy tál gulyással és némi frissítővel a zarándokokat.

Királyhegyi Gyula polgármester a mise után lapunknak elmondta, hogy igyekeztek beleadni apait-anyait a szervezésbe.

– Hatalmas öröm volt látni, hogy a rossz idő ellenére idősek és fiatalok egyaránt szép számban kilátogattak a magasba, s külön boldogsággal töltött el, hogy az eső sem az emberek jókedvét, sem az eseményt nem mosta el! – tájékoztatta lapunkat.

Nevezhetjük csodának, Isten ajándékának, de egy dolog biztos: a szentmisén felhangzó közös imádkozással párhuzamosan a felhők is elvonultak a hívek feje fölül, s végül a napsugarak szikrázó fénye öntötte el a Karancs-hegyet.

Palchuber Kinga

(Forrás: www.nhc24.hu)

Scroll to Top