Kiszehordás a falun át

„Kisze, kisze, kiszőce, jő be sódar gömbőce…”, zengett a közismert ének a község utcáin vasárnap délután. A Hontért, Hagyományainkért és a Holnapért Egyesület szervezésében hagyományosan virágvasárnap rendezik meg a kiszehordást.

Hont. Gál Magdolna, az Ipoly partján fekvő település polgármestere elmondta, nyolc esztendeje járják be így, a húsvét előtti hétvégén a falut, és évről-évre egyre többen csatlakoznak a felvonuláshoz. A menet élén egy díszesen felöltöztetett szalmamábu-menyecske haladt, amit magas botra húzva tartott egy markos legény.

kiszehordás

A menet az Ipoly partjára ért ki

Kicsik és nagyok, hangosan kántálva daloltak, a vigadozás közben hívogatták az otthon maradt lányokat és asszonyokat, és aki nem csatlakozott, bizony „kiénekelték”, és szégyenben maradt. Hont minden utcáján végigmentek a vonulók, útközben jelképesen összegyűjtve a szalmabábban minden rosszat, betegséget, aztán elgyalogoltak a folyó partjára. Itt körbeállták a „menyecskét”, levették róla a szép, ünnepi ruhát, majd a csupasz szalmafigurát meggyújtották és behajították az Ipolyba, mondván a víz vigyen el innen minden rontást, vészt és bajt.

Néhány fiatal lány a szokásokhoz híven jósolt is: kihúztak egy szálat a bábuból, bedobták a vízbe, és a mozgásának irányából megtudhatták, merre mennek férjhez. A vasárnap délutáni mulatság végén a kiszehordás résztvevői nótázva vonultak hazafelé.

H.H.

(Forrás: www.nhc24.hu)

Scroll to Top