Legyen egy Kék Napod!

Hazánkban évente több mint 9000 új vastagbélrákos beteget diagnosztizálnak, és sajnos ugyanennyi idő alatt körülbelül 5000 beteget veszítünk el. Anyákat, apákat, nagymamákat, nagypapákat, akik akár meg is gyógyulhatnának.

A Van Holnap! Zsákos Alapítvány idén már hatodik alkalommal rendezi meg a „Legyen egy Kék Napod!” figyelemfelhívó megmozdulást, amivel szeretnénk elérni, hogy minden évben több és több szó essen erről a nagyon fontos témáról. A „Legyen egy Kék Napod!” program minden március első péntekén kerül megrendezésre (idén ez március 3.), célja, hogy felhívjuk a figyelmet a betegségre, a megelőzés és a szűrés lehetőségeire. Ezen a napon ünnepeljük azok bátorságát, akik harcolnak és emlékezünk azokra, akik már nem lehetnek velünk a betegség miatt.

Örülnénk, ha ebben az évben Önök is csatlakoznának kezdeményezésünkhöz, és tartsanak velünk egy kék napot. Ehhez elég, ha ezen a napon viselnek valami kéket, akár csak egy szalagot, és készítsenek egy vidám fotót, ami bekerülhet alapítványunk Facebook oldalán és weboldalán készülő albumjába. A képeket e-mailben, Viber-en keresztül, vagy akár Facebook üzenetben is várjuk.

https://www.facebook.com/vanholnap zsakos@vanholnap.eu 06 30 544 23 66

Ha szép az idő, szeretettel várunk mindenkit, hogy együtt engedjük el a száz kék lufit.

Időpont: 2017. március 3. 12 óra

Helyszín: Budapest, XI. Gárdonyi tér

Forrás: beküldött hír

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top