Pásztó. Hétfő délután, 2017. április 3-án a Szentlélek temetőben Csohány Kálmán halálának 37. évfordulóján emlékeztek kopjafás sírjánál a grafikusművészre. A megemlékezésre eljött Pásztó alpolgármestere, a Csohány Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Alapítvány képviselői, a Mikszáth Kálmán Líceum igazgatója és diákjai, a Rajeczky Benjamin Zeneiskola pásztói tagintézményének vezetője, a helyi és környékbeli tisztelők.
Az emlékező műsorban a líceum diákjai szerepeltek, József Attila és Reményik Sándor verseivel. Koszorúzás közben trombitán szólt az In silentio Tóth Tamás előadásában.
A temetői megemlékezést követően a Csohány-nap a múzeumkerti galéria nagytermében folytatódott, ahol sok régi, a város életében, a kistérségben a közélet, a kultúra, a képzőművészet érdekében tevékenykedők is tiszteletüket tették. Itt az esemény egy szonett előadásával vette kezdetét, amelynek során Orsós Erzsébet hegedűn, Fekete Klaudia csellón, Brunda Gergely zongorán játszott, majd dr. Hír János, a Pásztói Múzeum igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Csohány Kálmán nem csak magyar, nem csak pásztói, hanem kozmikus jelenség.
A továbbiakban Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versét Kövesi Viktória mondta el, majd Herczegné Varga Ilona, a líceum igazgatója nyitotta meg a „Fekete virág” címet viselő kiállítást, miközben Gortva István és Figura Benedek, illetve újfent Kövesi Viktória adott elő verseket.
Herczegné Varga Ilona megnyitójában elmondta: régebben csupán egy kiállítás nyílt évente, január 31-én, a születésnapra, majd két év óta pedig halála napjára, április 2-ára is kiállítás megnyitásával emlékeznek.
– Az anyagot Csohány Kálmánné, Klári néni válogatásában kapjuk. Erre a napra a téma adta magát, a központi gondolat a halál, az elmúlás – mondta. – Az a megtiszteltetés ért engem, hogy Klári néni felkért a kiállítás megnyitására, annak ellenére, hogy nem vagyok művész, képzőművész, művészettörténész vagy művésztanár. Én egyszerűen „csak” nagy tisztelője, kedvelője vagyok Csohány Kálmán művészetének, moralitásának, életének, annak, ahogyan barátaihoz, szülőföldjéhez, családjához, emlékeihez ragaszkodott lelkében és fizikumában egyaránt.
A kiállítás címét a Fekete virág (1972–1973) sorozat adta. A fekete a halál, a gyász színe, ezzel a színnel siratjuk önmagunkat, akik kénytelenek vagyunk további életünket az elhunyt szerettünk nélkül élni. Ahogyan Csohány Kálmán számára is fájdalmas volt művésztársainak sorozatos elvesztése, – először Kondor Béla, majd Kohán György halála – és előttük tiszteleg ezzel a sorozattal.
A virág disszonáns a fekete színnel, de harmonizál a halállal, hiszen utolsó utunk virágokkal szegélyezett. A reményt adja számunkra, hogy könnyű az átmenet, az átbillenés az életből a halálba, az égi kapcsolatba. A Fekete virág III. című művön egy gyertya, az örök élet jelképe nagy lánggal füstöl, a levegőbe szállva ez is az égi kapcsolatot jelképezi. Mind a hat rézkarcot a tehetetlenség, a megváltozhatatlanság, a visszafordíthatatlanság érzése hatja át – megrázó szűkszavúsággal ábrázolva ezt az érzést – fogalmazott az igazgató.
A most kiállított 25 alkotás azt is kifejezi, hogy csak a testünkre hatnak a földi törvények, a gravitáció, lényünk lényege, a lélek mindezektől mentes: könnyedén átszáll, felszáll az égiekhez, tisztán és fehéren. Ezért nem érzem távolinak a fekete virágtól a fehér virágot, hiszen ez a búcsúvirágunk, amely elkíséri az elmenőt és csak a maradók öltözéke fekete, ami könnyen levethető, elidegeníthető.
A szakmai elemzések végén Herczegné Varga Ilona felelevenítette, hogy a grafikusművészen beteljesedett korábbi, látnoki erővel ábrázolt és átélt sámsoni sors. Sámson fejetetejére levélárnyék vetül, jelezve ott a tumor helyét, a betegség gyökerét, mint ahogyan a Karancs szálló bárjába készült Énekek éneke című kerámiái közül is ott voltak a fejfoltok minden egyes lapon, ahol önarcképi ábrázolást tett…
Jobb kezéből egy nap kiesett a toll, a ceruza, de tovább rajzolt a bal kezével – azzal is tévedhetetlenül, belső látásával.
Látása is megromlott, de az ősz aranyló napsugarait még érzékelte és ekkor diktálta utolsó verssorát: „Madarak fürödnek az őszi napfényben. Millió éve.”
A kiállítás hétfőtől a Csohány galéria nyitva tartási idejében megtekinthető.
Cz. Zentai József
(Forrás: www.nhc24.hu)