Megyénk fiataljainak tárta sikertörténetét

Lakatos Levente író a gyermekek jogainak hete alkalmából a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában „Az én sztorim” címmel tartott előadást megyénk fiataljainak.

Az életút-bemutatóból az ifjúság megismerhette az Aranykönyv-díjas szerző pályafutásának egy-egy állomását, s eddigi életének közel sem akadálymentes történetét. Lakatos Levente az elmúlt években hazánk egyik legolvasottabb regényírójává avanzsált, ám mint mondta: a siker nem egyik pillanatról a másikra hullott az ölébe, az elismertségért keményen meg kellett dolgoznia.

Az előadás elején mindenekelőtt rávilágított arra, hogy gyermekként közel sem volt magabiztos fiú, sőt barátainak számát is egy kezén meg tudta számolni. Végül a magány előli menedéket az írásban és az olvasásban találta meg. A gimnázium befejezése előtt pedig már komolyabban foglalkozott az újságírással, de televíziós műsorvezetőként is kipróbálta magát.

– Kezdetben iskolai cikkeket vetettem papírra, majd ifjúsági magazinba publikáltam, de elmélyedtem a bulvár világában is. Első írásomat – Legyél Sikeres Fiatal! címmel – egy könyvkiadó sem merte közzé tenni, mert ismeretlen szerző voltam a szakmában. Ott álltam kész kézirattal, nagy álmokkal, s összetört reményekkel álmaim kapujában…– ismertette Lakatos Levente.

Hozzátette: akaraterejének köszönhetően végezetül magánkiadásban jelent meg a könyv, amely után a szakmabeliek is elkezdtek felfigyelni alkotói munkájára. Sorra jelentek meg regényei – kezdetben kisebb, majd egyre nagyobb sikerrel.

– Soha ne fogadjatok el nemleges választ, alakítsátok úgy a sorsotokat, hogy a visszajelzés végül „igenné” váljon! – tanácsolta a fiataloknak az író.

Hogyan legyél sikeres?

– Hogyan válhattok fiatalon sikeressé? – tette fel a kérdést közönségének Lakatos Levente. A szerző szerint – akármennyire is közhelyesen hangzik – a siker kulcsa nem más, mint az, hogy merjünk nagyot álmodni, higgyünk önmagunkban, legyünk kitartóak, szorgalmasak és merészek, tudjunk áldozatokat hozni, soha ne kényelmesedjünk el, s mindig állítsunk magunk elé új kihívásokat. – Egy kis akaraterővel az ember bármit elérhet, ha nem hátrál meg az első, útjába gördülő akadály elől – nyomatékosított Levente.

(Forrás: www.nool.hu)

Scroll to Top