Mézédes percek a méhész-forgatagban

A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ szinte minden egyes négyzetméterét elfoglalták szombaton a méhészek és a portékáik iránt érdeklődő embertömeg. Az Ipolymenti Nemzetközi Méhésztalálkozó forgatagában jól megfért egymás mellett a termékismertető, a szakmai előadás, a kulturális bemutató és a jóízű kóstolás.

Szélesre tárult szombaton a balassagyarmati művelődési központ kétszárnyú ajtaja. Még délelőtt kilenc órát sem jelzett az óra mutatója, de már tódultak be az emberek, hogy elvegyüljenek a méhészet rejtelmeiben. Rögvest az első tárgy, amin megakadt a szemünk, egy jókora mézpergető volt: egy középkorú férfi szemlézte éppen, közelebbről is megmustrálva a berendezést.

A nézelődők szinte egymás sarkát taposták beljebb, lépésről-lépésre, araszolva haladtunk a tömegben. Jobbról pompás illatok csapták meg az orrot, a mézes sütemények egész garmadájából válogathattak az édesszájúak. Balról formás üvegekben a különféle mézkészítmények sorakoztak. Hosszú percekbe telt, míg átvergődve a seregleten az aula közepére értünk. Egy nagypapa az unokájának magyarázta lelkesen, milyen eszközök illenek a kiváló méhész kelléktárába, és a nagyobb hatás kedvéért gyorsan kesztyűt is húzott, míg a gyermek a méhészkalapot próbálta ki. Az intézmény ebédlője is teljesen megtelt. A nézelődés során olyan fogalmakkal ismerkedhettek meg az érdeklődők, mint a fedelező kád, a gyógynövényes energialepény és a levendulás pellet.

Hamarosan indulhattunk felfelé a lépcsőn, a nagyterem irányába, hiszen kezdődött a rendezvény hivatalos megnyitója. A házigazda Palóctáj Méhész és Környezetvédelmi Egyesület képviseletében Antalka István köszöntötte a megjelenteket, majd felvezetésként a szécsényi Iglice néptáncegyüttes ifjú reménységei mutattak be egy pajkos-feleselős lucázást Domaházáról, illetve egy csárdással-verbunkkal vegyített játékos kiszehajtást a szomszédos Őrhalom és Ipolyvarbó népművészeti kincseiből.

mézédes percek01

Az érdeklődők azt is megtudhatták, milyen eszközök illenek

a kiváló méhész kelléktárába

A következő jelenetben a Palóctáj Mézlovagrend tagjai kürtszó kíséretében sárga-fekete köpeny-egyenruhájukban, feszes tartással vonultak be, a férfiak között pedig két gyönyörű hölgy is lépdelt, Rozmann Gréta a magyar-, illetve Híves Boglárka a szlovákiai mézkirálynő.

Miután a lovagok felsorakoztak a színpad előtt, Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere lépett a mikrofonhoz. Először arról szólt, milyen örömteli hírek érkeztek a közelmúltban arról, hogy a külföldről hatalmas mennyiségben beáramló olcsó, egyben rendkívül rossz, silány mézzel szemben sikeresen vívták meg küzdelmüket a minőségi termékeket előállító hazai méhészek, ami dicsérete az egész szakma összefogásának. A polgármester az Ipoly-menti méhészek egyesületére térve kifejtette: az, hogy a szervezet már 556 tagot számlál, mutatja, milyen erőt képeznek ők a civil társadalomban, a tizennyolcadik tavaszi találkozóval pedig nagykorúvá vált a rendezvény. Reményét fejezte ki, hogy a szorgalmas munka révén és a kedvező időjárási körülmények által idén is eredményes lesz a méhészek tevékenysége, és egészséges, tápláló mézek kerülnek majd az asztalokra.

mézédes percek02

Formás üvegekben különféle mézkészítmények sorakoztak

Diósi László, a Palóctáj Méhész és Környezetvédelmi Egyesület elnöke köszöntőjében először kiemelte azt a hosszú évek óta gyümölcsöző együttműködést, ami létrejött az Ipoly két partján működő méhész egyesületek között, a felvidéki ipolyszakállasiakkal és inámiakkal kiváló kapcsolatokat ápolnak a magyarországi barátok. Hozzátette, ez a találkozó remek alkalom a tapasztalatcserére, a szakmai „elmélyülésre”, az újdonságokkal való ismerkedésre, hogyan lehet hatékonyabban méhészkedni, a fogyasztók javát különösképpen szem előtt tartva.

Az elnök elmondta még, nagyon sikeresek a népszerűsítő akcióik: e küldetés során megyeszerte több mint kétszáz óvodáshoz juttatták el az adományokat, a falvakban élő helyi méhészek pedig rövid előadásokban vázolták fel a kicsiknek munkájuk érdekességeit. A hagyományos, „Mézescsupor” című gyermekrajz-pályázatra pedig az ország minden tájáról és a határon túli magyarlakta területekről, több mint ezer iskolás adott be alkotást, nehezen is választották ki a díjazott harmincegy művet.

A továbbiakban Kovács Barna, az ipolyszakállasi méhészek egyesületének alelnöke kért szót, újra hangsúlyozva a folyó két partján élők rendszeres kapcsolatának fontosságát, majd a két mézkirálynő is bemutatkozott röviden a közönségnek. Rozmann Gréta arra buzdított, hogy mindenki minél több virágot ültessen a kertjében, hogy a méhek jókedvűen szállítsák a virágport, hadd teljenek nektárral a kaptárak. A saját kertjében nőtt egy tő levendulabokrot azonmód át is nyújtott jelképesen Fekete Józsefnek, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület alelnökének.

A lovagok ünnepélyes elvonulása zárta a hivatalos programrész elő felét, majd a nagyteremben szakmai előadások következtek. Mi még néhány percre elvegyültünk a forgatagban, láttuk, amint serényen próbálkoznak a kisgyermekek a mézeskalácsok megformázásával, hallottunk sodró lendületű tereferéket a méhészet részleteiről, és megnéztük a fiatalok művészi rajzait. Közben váltottunk még néhány mondatot Diósi Lászlóval, elsősorban arról érdeklődve, 2017-ben milyen esztendő elé néznek a nógrádi méhészek. Nos, sajnos a cudar tél miatt a méhcsaládoknál mintegy huszonöt-harminc százalékos pusztulást tapasztaltak, de ha kedvező lesz a tavasz és a nyár időjárása, a maradék családok még biztosíthatnak átlagos hozamot, noha várhatóan összességében kevesebb mézzel számolnak, mint az előző években, a minőség azonban mindenképpen garantált.

Ezzel a bizakodó végkicsengéssel búcsút is vettünk az Ipolymenti Nemzetközi Méhésztalálkozótól.

(Forrás: www.nhc24.hu)

 

Scroll to Top