Mintha Klub rendezvény Miskolcon

mintha-klub

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait MINTHA KLUB című rendezvényére.

Ideje: 2016. december 9. 19.00

Helyszín: Új Nemzedék Miskolci Közösségi Tér (Miskolc, Régiposta u. 4.)

Program:

19.00 AKVARELL információ

20.00 Mintha Zenekar

Az évek óta visszatérő módon megrendezett Mintha Klub ezúttal is a műfajok, országok és korszakok közötti határokon átívelő zenei élményt kínál majd. A Mintha Klub zeneileg egy körutazást nyújt. De itt utasok nem is annyira a közönség tagjai, hanem a hozzájuk különböző világokból megérkező dalnokok. S e világjárók természetesen nem mulasztják el, hogy legalább egy biccentéssel köszöntsék az utastársaikat is.

A vendég zenekar:

AKVARELL formáció

Akvarell formáció két tagja (Szécsi Viktória és Vihula Mihajlo) 2011 óta (még külön – külön, de azonos műsorokban) léptek fel a Megszólaló Kezek Alapítvány jótékonysági műsoraiban. Közös munkájukat 2013-ban kezdték el. 2014. február 19-én még nem saját szerzeményekből önálló esttel jelentkeztek a miskolci Feledy Házban. Az első közös előadói estjük óta számos alkalommal adtak műsort. Rendszeresen fellépnek jótékonysági koncerteken is.

2014 februárjától közös zeneszerzői munkába kezdtek. Fecske Csaba költő kérésére elkészült egy vers megzenésítése, melyet továbbiak követtek. 2014. május 23-án Vihula Mihajlo szerzői estjén egy 30 perces blokkban adták elő műveiket, mely nagy sikert aratott. 2014-ben még további két (50 perces) koncertjük volt a miskolci Grund Pinceszínházban. 2014 őszén a „Trubadúrok viadala” – zeneszerzői pályázat Shakespeare szonettek megzenésítésére pályázaton a LXXXIII. szonettel kerültek a döntőbe, mely azóta is repertoárjuk részét képezi.

2015-ben a budapesti Bakelit Multi Art Centerben, valamint Miskolcon a „Bartók+” Operafesztiválon adtak (2016-ban is) 50 perces önálló koncertet. Ugyanezen év júniusában, Egerben a Kalákafesztiválon volt 20 perces előadásuk. (A fellépésre a jogot az „Egri Hangok” DalnokVERSeny–re írt daluk döntőbe kerülésével érték el).

2015-ben Szécsi Viktória „Pályakezdő ösztöndíjat” nyert Miskolc várostól, melynek keretében 5 alkalommal a fogyatékkal élőkhöz vitte el zenéjét a Formáció.

A termékeny zeneszerző és énekesnő segítőtársa 2015 végére több mint 25 dalt komponált, melyet folyamatosan bővítenék. „Miskolci Akvarellek” címmel 2015 végén 14 dalukat tartalmazó CD is elkészült.

2016 Karácsonyára újabb nagylemezzel jelentkeznek.

A Formáció 2015-16-ban „Egy óra líra” név alatt 3 alkalomból álló sorozatot valósított meg Lukács Gábor miskolci színész közreműködésével a Miskolci Csodamalom Bábszínházban. 2016. júniusában részt vettek a Zene Világnapján Budapesten a Várkert Bazárban.

A páros 2015 óta kiegészült Parai Roland személyével Ez a hármas jelenti az AKVARELL Formáció alapfelállását, melyet alkalmanként kiegészítenek más hangszeres vendégművészekkel is. (gitárossal, csellóssal, stb).

Az akvarell kifejezést közös fellépésük kezdete óta (2014) használják, ami a dalok sokszínűségére utal. Műsorukat sokszor színesítik ismert slágerek feldolgozásaival is. Repertoárjukat a fellépést kérőkkel közös elképzelés szerint folyamatosan bővítik.

Az egyeztetések függvényében 2 fős (Szécsi Viktória és Vihula Mihajlo) illetve 3-4 fős változatban lépnek fel. Színházi produkciók esetén további művészeket is bevonnak.

A formáció ars poétikája: ún. akvarell-sanzon stílusú dalokkal-zenékkel egyfajta sajátosan új élmény nyújtása mindazok számára, akik fogékonyak a szöveg mondanivalójának színvonalára.

(Forrás: www.erke.hu)

Scroll to Top