Nyárköszöntő falumulatság

A községben működő, fennállásának ötödik évfordulóját ünneplő Őrhalomért Egyesület harmadik alkalommal rendezte meg a Szent Iván-napjához – és éjjeléhez – kötődő, nyárköszöntő mulatságát.

Őrhalom. A falu központjában lévő Kaparó büfé udvarán késő délutántól az éjszaka közepébe nyúlóan számos szórakoztató program és műsor várta a kilátogató embereket, fiatalabbakat és idősebbeket egyaránt. Lehetett pónin lovagolni, állatokat simogatni, hintón utazgatni, íjászkodni, ismerkedni első világháborús fegyverekkel és hadi kellékekkel. Nagy népszerűsége volt a csillámtetoválásnak és a homokkép-készítésnek. Nem maradhatott ki a sorból a tündérkoszorú-fonás, és az érdeklődők barangolhattak a gyógynövények színes világában is. A helyi önkéntes tűzoltók segítségével vízsugárral lőhetett bárki célba, és a rendőrségi autó belterének műszereit is megszemlélhették a fiatalok.

nyárköszöntő

Színes programokkal köszöntötték Őrhalomban a nyarat

A „helyi tehetségek” bemutatkozása során kis boszik táncoltak és fellépett a szervező egyesület égisze alatt működő Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Kör gyermek tánccsoportja és a Honest Crew elnevezésű formáció. A község nyugdíjas klubjának tagjai énekeltek, a Paramisi Társulat pedig tanulságos mesejátékkal szórakoztatta a résztvevőket. A Balassagyarmati Fegyház és Börtön büntetés-végrehajtási eszközbemutatót tartott, míg az est díszvendége Mulatós Petya volt.

(Forrás: www.nhc24.hu)

Scroll to Top