Roma Ifjúsági Konferencia 2021

A Budapesti Európai Ifjúsági Központ, a Phiren Amenca és a Nemzeti Ifjúsági Tanács közös együttműködésében az idei évben első alkalommal rendezi meg közös Roma Ifjúsági Konferenciáját.

A konferencia fő célja a roma fiatalok közéleti részvételének erősítése, társadalmi szerepvállalásuk növelése a nemzetközi és hazai ifjúsággal közvetve-közvetlenül foglalkozó szervezetek, az ifjúságszakmai aktorok és az ifjúságpolitika fókuszában. A konferencia lehetőséget teremt, hogy a fiatalok betekintést kapjanak az őket érintő ifjúsági és roma stratégiákba és azokról döntéshozókkal egyeztessenek.

A résztvevők elsősorban roma és nem roma fiatalok, roma és ifjúsági szervezetek vezetői, képviselői és önkéntesei. Másodsorban pedig roma és/vagy a társadalmi integráció területe iránt érdeklődő roma és nem roma fiatalok és szakemberek.

A konferencián előadások és panel-beszélgetések váltják egymást, illetve a délutáni részben döntéshozókkal, szakemberekkel lesz lehetőség konstruktív beszélgetéseket folytatni. Az előadók, a meghívott vendégek az ifjúsági és a roma civil társadalom képviselői, valamint a nemzetközi és magyarországi intézményrendszer szereplői. Jelenleg személyes jelenléten alapuló konferenciára számítunk, a járványügyi helyzettől függően. A rendezvényre maximum 50 fő személyes részvételét várjuk.

Az esemény helyszíne és időpontja:

  1. november 8. (hétfő)
    Budapesti Európai Ifjúsági Központ, Budapest
    (1024 Budapest, Zivatar utca 1-3.)

A rendezvényt megelőző nap a távolról érkezők számára szállást tudunk biztosítani a Budapesti Európai Ifjúsági Központban bizonyos létszámlimit mellett. Minden résztvevő számára az étkezés és a rendezvény programelemein való részvétel ingyenesen biztosított.

Az eseményre az alábbi linken keresztül lehet regisztrálni: https://forms.gle/rvico15EEMKDXjNV9

Programterv, további részletek és kapcsolódó Facebook esemény:

https://www.facebook.com/events/1293693711091788

Scroll to Top