Sokadalom a jubileumi lepényfesztiválon

Tízedik alkalommal rendezték meg a múlt hétvégén – pénteken és szombaton – nagy hagyománnyal rendelkező varsányi lepényfesztivált, amely az eltelt egy évtized alatt komoly, a megye határain is messze túlmutató érdeklődésre, hírnévre tett szert.

Varsány. Az esemény pénteken, késő délután a pásztói Athéné Alkotó Kör kiállításának megnyitójával kezdődött a Hagyományőrzők Házában. (Erről külön írásban számolunk be.) Este nyolc órától pedig LepényfestParty szórakoztatta az érdeklődőket, ahol Nia Even, valamint Taylor B. Pete biztosították a jó hangulatot.

sokadalom01

Számos ízesítésben kóstolhatták meg a lepényt

a vendégek

Fotó: Balog Violetta

Szombaton délben lepényszentelő szentmisén vettek részt a község lakó és a Varsányba látogató vendégek. A község parkjában 13 órakor kezdetét vette az estig tartó fesztiváli hangulat. Kanyó Judit polgármester köszöntötte a vendégeket, mások mellett Balla Mihály országgyűlési képviselőt, továbbá a Székelyföldről, Karácsonyfalváról és a lengyelországi Odmuchow testvértelepülésről érkezett küldöttségek tagjait.

Balla Mihály köszöntőjében Szent István királyunk, illetve az államalapítás ünnepe kapcsán hangsúlyozta: az elmúlt időben bárhogy is alakult a magyarság története, bárhol is éljenek a világban honfitársaink, mi, magyarok összetartozunk. Ezt követően arról a kihívásról beszélt, amellyel napjainkban fel kell venni a küzdelmet: az Európát fenyegető népvándorlás megállításáról. Ezt keresztény gyökereink megőrzésével, hazánk védelmével tehetjük meg.

Az országgyűlési képviselő kitért arra is, Magyarországon, Nógrád megyében sokan vagyunk, akik szeretnénk tenni azért, hogy fejlődjön térségünk, fejlődjenek a falvaink. Ennek kapcsán elismerően szólt Varsány községről. Kiemelte: büszkék lehetünk a varsányiakra, hagyományaikra, s azokra az eredményekre, amit elértek. Végezetül azon reményének adott hangot, hogy a településen a jövőben is meglesz az az összefogás, amely napjainkban annyira jellemző az itt élőkre.

sokadalom02

Az összetartozás is a rendezvény sajátja

Fotó: Hüvösi Csaba

Odmuchow küldöttségének a vezetője megköszönte a meghívást és a szívélyes fogadtatást. Elmondta, hogy a korábbi fesztiválokon is részt vettek, ami bizonyítja a két település gyümölcsöző kapcsolatát. Végül további sikeres együttműködést kívánt.

Ezt követően a szabadtéri színpadon – Kéri István műsorvezetése mellett – kezdetét vette az estig tartó színes, látványos szórakoztató program. Elsőként Léna táncosai léptek a színpadra, majd bohócok szórakoztatták az ifjú nemzedéket. A Dirty Slippers koncertje után a Zenthe Ferenc Színház két művésze, Házi Anita és Erdélyi Gábor „Asszonykám adj egy kis kimenőt” címmel ismert örökzöld dallamokkal, s csipetnyi kabaréval teremtett remek hangulatot.  Ezután színpadra léptek a hastáncosok, majd a Cairo Együttes szórakoztatta a közönséget. Este motorosok tartottak bemutatót, majd a Lángoló Lagúna tűzzsonglőreié volt a főszerep.

Lepényfesztivál lévén, természetesen finomabbnál finomabb sütemények készültek Varsányban. Tisztartó Istvánné vezetésével egy öttagú csoport kétféle lepényt is készített, amelynek nagy volt a keletje, de a többi kemencében is készült az édesség. A túroson túlmenően számos ízesítést is megkóstolhattak a vendégek. Azonban egyéb finomságok is készültek: lehetett kapni töltött káposztát, a tábi vadásztársaság vaddisznópörköltet készített, az ilinyi hagyományőrző csoport pedig különféle derelyével kínálta a sokaságot.

A kézműves utcában termékek széles választéka között válogathattak az érdeklődők, de volt például arcfestészet, a hölgyek részére pedig sminkelés is. A gyermekek vidámparkban szórakozhattak.

– Nagyon jó a hangulat, beszélgetünk, sörözgetünk – vélekedett a szécsényi Prókainé Árvai Judit. Egyet értett vele Székely Albertné, aki a kiváló programok miatt minden évben ellátogat ide.

– Nagy szeretettel hívtak minket a varsányiak, és természetesen igent mondtunk. A jószomszédi viszonyt ápolni kell. Hoztunk rimóci túrós lepényt, malomkalácsot és képeslapokat a településünkről – fogalmazott Beszkid János, Rimóc község polgármestere.

sokadalom03

Kelendő volt a finomság

Fotó: Balog Violetta

És mit jelent a lepényfesztivál a helyieknek? Hagyományőrzést és összefogást – adta meg a választ Bárány Bertalanné.

– Örülünk, hogy ilyen színvonalas rendezvénynek ad otthont a falunk – fűzte tovább a gondolatot Kanyó Istvánné. A fesztiválon a férjével együtt részt vevő Lehoczki Bertalanné szerint pedig a rendezvény jó hírnevet biztosít a falunak, amire büszkék a rimóciak. Tegyük hozzá: joggal!

Szenográdi Ferenc

(Forrás: www.nhc24.hu)

Scroll to Top