A szlovkiai Ipolyszakálosi Ipolyvölgye Méhészszervezet és a Palóctáj Méhész és Környezetvédő Egyesület idén is várja a méhészet iránt érdeklődőket. Az Ipolymenti Nemzetközi Méhésztalálkozónak március 1-én, szombaton ismét a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ ad majd otthont. A program 9 órakor tárja ki kapuit az érdeklődők előtt, az eseményt Csach Gábor, a város polgárestere nyitja majd meg.
A nap lehetőséget kínál a méhász szakembereknek, hogy bővítsék és frissítsék ismereteiket, hiszen több szakmai előadás is elhangzik majd. Emellett szokások szerint más kísérőprogramok is színesítik majd az eseményt, így például:
- a mézlovagok felvonulása,
- új mézlovagok avatása, valamint
- a „Mézescsupor” rajzpályázat eredményeinek kihirdetése.
A szervezők a gyermekeknek játszóházzal kedveskednek, de méhészeti eszközkiállítást és vásárt is tartanak, valamint méz és méhészeti termékek kóstolója és vására is édessé varázsolhatja az érdeklődők napját.
https://www.nool.hu/helyi-kultura/2025/02/programok-pajkaszeg-farsang-koncert-meheszet

