Tanévzáró néptáncos gála

A hagyományokhoz híven a tanév végeztéhez közeledve tartja évadzáró gáláját a városban több csoporttal működő, és egyre bővülő létszámú Kereplő Néptánc Egyesület.

Rétság. A múlt hét végi rendezvényen, a művelődési központ színháztermében Tóth Luca Réka és barátai muzsikájára bevezetőként az ifjúsági csoport tagjai perdültek színpadra. Rövid bemutatójukat követően az egyesület vezetője, egyben „mindenese”, Simon Katalin lépett elő, aki visszaemlékezett a rétsági néptáncoktatás elmúlt tizenkét esztendejére, köszönetet mondott a támogatóknak, amiben kiemelt helyen illette a helyi önkormányzatot. Bejelentette továbbá, hogy ősztől új színnel bővül a tevékenységi körük, hiszen külön igényre a szülőknek tartanak majd népviseleti, öltöztetési foglalkozásokat, mondván a felnőttek mind jobban ismerjék meg, milyen ruhákban táncolnak a gyermekeik, ami egyben közösségerősítő is.

tanévzáró

Egyszerre a színpadon minden korosztály képviselői

A köszöntő után Ilyés Szabó Anna székely mesemondó szórakoztatta a közönséget. Ízes tájszólással elevenítette fel a kapzsi farkas történetét, akit az erdőben élő állatok ügyes trükkökkel, tréfásan félrevezetnek, így az igencsak hoppon marad.

A fellépések sorában az óvodások következtek, majd az iskolás korosztály több változatban tárta a nézők elé, mit is sajátítottak el az elmúlt „idény” alatt. Az egy nemzedékkel idősebbek, akik kinőve az iskolapadból is hűek maradtak a néptánchoz, szintén megmutatták tudásukat, és köztük felfedezhettük Irk Bencét, aki Simon Katalin oktatótársaként a férfi táncok lépéskombinációinak betanításában segédkezik. Végül a Csillagvirág és a Zúgófa nevű együttesek arattak vastapsot a nézőtéren ülők körében.

A Kereplő gálájának elmaradhatatlan része ma már a finálé, amelyen az egyesület minden tagja együtt lép fel a színpadra – bizony most már alig férnek el, annyian vannak. Meglepetésként, a fiúk jóvoltából előkerült egy hatalmas torta, rajta egy különleges tűzijátékkal, és minden gyermek egy kerámiából készült rózsát kapott, a közösen töltött szép esztendő emlékéül.

A mintegy kétórás program zárásaként az aulában az Ékes énekegyüttes tagjai daloltak a résztvevőknek, majd jött egy spontán közös táncos forgatag a művelődési központ előtti téren.

Hegedűs H.

(Forrás: www.nhc24.hu)

Scroll to Top