„Védelmező-Varázspáncél” gyermekek számára

Megkezdődött a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Generali Biztonságért Alapítvány közös programsorozata. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Generali Biztonságért Alapítvány tavaly szeptember 13-án kötött együttműködési megállapodása révén átfogó projekt indult el szűkebb hazánkban. A „Védelmező-Varázspáncél” elnevezésű program az óvodás és az általános iskolás korosztályt célozza meg elsősorban a gyalogos és a kerékpáros közlekedési ismeretek átadásával.

védelmező

A szakemberek játékos formában oktatják a gyermekeket

a közlekedési ismeretekre

Az elnevezés egyértelműen utal a láthatósági mellényre, amelynek viselése sok esetben életet menthet. A szakemberek játékos formában oktatják a gyermekeket a közlekedési ismeretekre, illetve hívják fel a figyelmet a láthatóság fontosságára. A tanév végéig 2015 gyermek részére tartanak ily módon előadást.

A rendőrök a projekt kezdéseként a Salgótarjáni Összevont Óvoda Körúti Tagóvodájában tartották meg az első játékos foglalkozást. Az óra végén a gyermekek átvehették azokat a láthatósági mellényeket, amelyeket tárgyi adományként biztosított a Generali a Biztonságért Alapítvány.

A program március 7-én, kedden – tehát ma – a Salgótarjáni Összevont Óvoda Mackóvár Tagóvodájában folytatódik, a www.lathatovedelem.hu weboldalról pedig hasznos tanácsok és további ajándékok (például órarend) lesznek letölthetőek.

(Forrás: www.nhc24.hu)

Scroll to Top