Vénaszkennerre gyűjtenek a szombati salgótarjáni akadályfutó viadalon

Szeptember 10-én, azaz szombaton már ötödik alkalommal rendezik meg Salgótarjánban a SalGO jótékonysági akadályfutó versenyt.

A szervezők csapata ezúttal is a jól összeszokott stáb tagjaiból áll majd. Az első komoly és sikeres versenyük után megalakították a Rózsaszín Párduc Tömegsport Egyesület Palóc Roham extrém akadály­futó szakosztályát,

Fotó: nool.hu

amelynek célja minél több sportrendezvény megszervezése és lebonyolítása, mindezt jótékony céllal.

A sport népszerűsítése mellett minden évben kiválasztanak egy csoportot, amelyet segíteni tudnak. Az idei viadal támogatott szervezete a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete lesz, a szervezők terve, hogy egy vénaszkenner beszerzésére fordítják majd a rendezvény bevételét.

Programjaik java érzékenyítő jellegűek, hiszen minden eseményükkel igyekeznek a fogyatékkal élő embertársainkat is megszólítani, mozgásra bírni és természetesen támogatni. A tóstrandi versenyközpontba mintegy háromszáz embert várnak, akik a színes kísérőprogramok közül is válogathatnak majd.

Több pálya közül lehet választani

A verseny útvonala ezúttal is érinti majd a nógrádi megyeszékhely természeti adottságait. A 13 kilométeres, több mint húsz akadállyal megspékelt pályát profi és hobbi kategóriában lehet abszolválni.

A rövidebb, 8 kilométeres penzumnak egyénileg vagy négy fős csapatban lehet nekivágni. Természetesen ezúttal is külön futam vár majd a 14 éven aluliakra, és a rendezvény egyik különlegességének számító kerekesszékes extrém futam sem maradhat el. Emellett a Palóc Tusát bárki bevállalhatja, az elsősegély-tematikát követve erőnléti, ügyességi és problémamegoldó feladatokkal várják az érdeklődőket.

https://www.nool.hu/helyi-sport/2022/09/venaszkennerre-gyujtenek-a-szombati-salgotarjani-akadalyfuto-viadalon

Scroll to Top