A Nógrád Vármegyei Civil Központban (Salgótarján, Klapka út 4.) immár öt éve közösségi térrel várjuk a civil szervezeteket Salgótarján Megyei Jogú Város támogatásával. (A megyeszékhelyen közel 400 bejegyzett és informális civil szervezet működik.)
A maximum 50 fő befogadására alkalmas nagytermet a salgótarjáni civil szervezetek díjmentesen vehetik igénybe rendezvényeik megtartására pl. közgyűlések, elnökségi ülések, összejövetelek. A terem berendezése a célnak megfelelően alakítható és a hét bármelyik napján igénybe vehető. (Projektor, internet a helyszínen biztosított.)
Elnökségi ülések, kisebb létszámú összejövetelek, kerekasztalok számára berendezve. A civil szervezetek napi rendszerességgel használják a termet.Civil évzáró helyszínéül berendezve teljes ünnepi díszben. A terem minden évben egyre szebb ünnepi dekorációt kap nagyon sok szervezet örömére.Előadásokra, mozis módban berendezve. Nagyobb létszámú rendezvényekre közkedvelt berendezési mód, vetítésekre is alkalmas a helyiség.Vetélkedőre, kiscsoportos foglalkozásra berendezve. Tematikus rendezvényeknek is otthont ad a Civil Központ.A folyosón büfé, állófogadás is berendezhető. A folyosón kiállítás is megtekinthető. Jelenleg például „Az év civil szervezete díj” jelöltjei és eddigi díjazottjai kerültek megjelenítésre.
Weboldalainkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy azok a legmagasabb szintű felhasználói élményt nyújtsák az Ön számára. Ha úgy kívánja, természetesen bármikor megváltoztathatja cookie-beállításait. Bővebb infóBeállítások ElutasításElfogadom
Sütik beállítása
Süti tájékoztató
Ahhoz, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni Önnek a Weboldalt, apró adatcsomagokat -úgynevezett sütiket basználunk- ami segít nekünk megtudni, hogy Ön hogyan használja a weboldalunkat. A sütik kisméretű fájlok, amelyek az Ön által használt számítógépre vagy egyéb eszközre töltődnek le egy webszerverről. Az Ön webes böngészője ezután minden egyes későbbi látogatás alkalmával visszaküldi ezeket a sütiket a weboldalnak, így az felismeri Önt, és megjegyzi a beállításait (például a felhasználói preferenciákat, kattintásokat, korábbi megtekintéseit). A sütikről és a működésükről részletesebben a http://www.aboutcookies.org/ oldalon tájékozódhat.
A cookie-k ezen típusa teszi lehetővé a weboldalon történő böngészést. Ezen cookie-k nélkül a Társaság weboldalán felkeresett tartalmak kiszolgálása (beleértve a biztonságos protokollok használatát) lehetetlenné válik.
Társaság weboldala titkosított karakterláncot tartalmazó cookie segítségével azonosítja Önt a honlap használata közben. Valahányszor belép az Érintetti felületre, ezt az egyedi azonosítót tartalmazó cookie-t helyezünk a gépére. Például: session cookie
Ezek a cookie-k feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, így tiltásukra nincsen lehetőség.
Kérjük, hogy ne használja tovább a Társaság weboldalát, amennyiben nem szeretné, hogy ezen cookie-k a böngészőjében letöltésre kerüljenek.
Ezek a cookie-k teszik lehetővé, hogy a látogatók az érdeklődésüknek megfelelő reklámüzenetekkel találkozzon.
A weboldal üzemeltetője a Google Analytics szolgáltatást használja a látogatók viselkedésének statisztikai elemzésére. Annak ellenére, hogy a harmadik fél számára átadott információ nem tartalmaz személyes adatot, a látogatottsági adatok bizonyos esetekben visszavezethetőek az Érintettekhez
A weboldal üzemeltetője a Google Adwords-öt és további hirdetési rendszereket használ online hirdetéseinek megjelenítésére. Ezek a szolgáltatók eltárolhatják a látogatók IP címét, illetve további - nem személyes adatnak minősülő - azonosító információt annak érdekében, hogy a későbbiekben külső weboldalakon megjelenítsék a Társaság hirdetését. Például:id, RSMKTO1, _mkto_trk, __utma, __utmb, __utmc, __utmz
Ezek a cookie-k teszik lehetővé a weboldalon használt felhasználói név, kiválasztott nyelvi preferencia eltárolását. Például egy weboldal képes lokális hírek kiszolgálására a látogató cookie-ban eltárolt földrajzi elhelyezkedése alapján. Ezek a cookie-k alkalmasak a megváltoztatott betűméret, illetve további hasonló beállítások eltárolására. A cookie-kban tárolt beállítások anonimek. A tárolt értékük az üzemeltető számára nem vezethetők vissza az egyes Érintettekhez. Például: Drupal.tableDrag.showWeight Drupal.toolbar.collapsed
A személyes beállításokat eltároló cookie-k a böngésző beállításainál letilthatók, törölhetők.
Ezen cookie típus tiltása hatással van a Társaság weboldalának funkcióira, ezáltal a tapasztalt felhasználói élményre.
Ezek a cookie-k arról gyűjtenek információt, hogy a látogatók milyen módon használnak egy weboldalt. Például mely oldalait látogatják a leggyakrabban, hol ütköznek a látogatók hibaüzenetekbe.
Ezek a cookie-k nem tárolnak olyan információt, amellyel a látogatókat a weboldalak beazonosítanák. A segítségükkel gyűjtött információ kizárólag összesítve, névtelenül kerül felhasználásra. Céljuk a Társaság weboldalán elérhető funkciók, felhasználói élmény javítása.
A weboldal teljesítményéről adatot gyűjtő cookie-k a böngésző beállításainál letilthatók, törölhetők.