Rendezvény

advent season, winter, greeting card
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Ünnepi programot szervez a helyi egyesület Salgótarjánban

A Somlyó-Forgách Lakóközösségi Egyesület pályázati támogatással szervez ünnepi programot november 25-én, szombaton 14 óra 30 perctől a forgáchi kápolnánál. A rendezvény megnyitóját követően a résztvevők egyebek mellett adventi koszorút készíthetnek a kézműves sarokban, majd közösen díszítik fel a karácsonyfát. Az ide látogatókat meg is vendégelik a szervezők, lesz meleg tea, szaloncukor, diós és mákos bejgli is.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Asztmával élők mindennapjait könnyítheti meg a bátonyterenyei előadás

Asztma, mint létforma és nem csak betegség címmel tart előadást Licskóné Balogh Sarolta, az Asztma-LÉT Egyesület elnöke november 13-án, hétfőn 14.30 órától Bátonyterenyén az Ady Endre Művelődési Központban. A program az egészséghét eseménysorozat egyik állomásaként valósul meg, annak során tapasztalatok és tanácsok hangzanak el az élhetőbb mindennapokhoz. Az előadás a Bátonyterenyei Egészségfejlesztési Iroda támogatásával valósul meg, így ingyenesen látogatható.  

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Libás szelfiket készítettek

Márton-napi vetélkedőre invitálja az érdeklődőket a Szécsényi Kőrösi Alapítvány november 11-én, szombaton. A regisztrált 3-5 tagú csapatok a városban, a szécsényi művelődési központban mérhetik majd össze a tudásukat 16 órától. Az alapítvány Facebook-oldalán megosztott tájékoztatás szerint az első feladaton már túl is estek a jelentkezők, egy libás szelfi elkészítésével.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

A megyei jegyző tart előadást Szirákon

Képviseleti demokrácia, helyhatósági választások címmel tart előadást a településen dr. Bagó József, Nógrád vármegye jegyzője november 11-én, szombaton 14 órakor – adta hírül a Szirák Polgárosodásért Alapítvány Facebook-oldalán. Mint fogalmaztak, dr. Bagó József a vonatkozó törvények jó ismerője. Előadása felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra, hogy a tényleges, nyugodt és racionális tájékozódást szolgálja, valamint az aktuális választási küzdelmektől elkülönüljön.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Kiss Ernő Zsolt és Nyári Darinka mesélnek kalandjaikról Szécsényben

A Nógrádi Fiatalokért Egyesület a közösségi oldalán adta hírül, hogy az Ázsia Expressz harmadik évadában szereplő Kiss Ernő Zsolt és felesége, Nyári Darinka tart majd előadást november 22-én, szerdán 17.30-tól a Szécsényi Művelődési Központban. Ennek során a résztvevőkel megosztják majd a műsor során szerzett élményeiket és tapasztalataikat. A színészházaspár mesél majd a kitartásról, a hálaadás szerepéről és arról, hogyan térül meg a befektetett munka. A résztvevőknek az élménybeszámolókon túl lehetőség

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Fókuszban az ifjúsági szakember

A Foglalkozol ifjúsági munkával? című kutatáshoz kapcsolódóan Fókuszban az ifjúsági szakember címmel szakmai napra és közös együtt gondolkodásra hívja a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság mindazokat, akik ifjúsági munkával foglalkoznak, vagy a jövőben szeretnének e területen dolgozni. A rendezvény célja, hogy a kutatás eredményeit és annak alapján készült Kutatási jelentést bemutassák, egyúttal biztosítsák a lehetőséget a közös reflexióra, gondolatok, ötletek, javaslatok megosztására.

Tovább olvasom »
Scroll to Top