Rendezvény

Rendezvény
Nógrádi Civilek

„CIVIL INFO – NEA 2023” című országos tájékoztató rendezvénysorozat

A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársai 2022. szeptember 6-27. között minden megyében, illetve a fővárosban tájékoztatást nyújtanak a civil területet érintő aktualitásokról, a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2022. évi összevont, egyszerűsített és normatív pályázatainak,

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Salgótarjánban rendezik meg az idei Bányásznap Országos Központi Ünnepségét

Salgótarjánban rendezik meg idén a Bányásznap Országos Központi Ünnepségét, melynek a József Attila Művelődési Központ ad otthont. A szeptember 1-jei, csütörtöki rendezvényt a Technológiai és Ipari Minisztérium, a Magyar Bányászati Szövetség, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, valamint az esemény házigazdájaként a száz éves jubileumát ünneplő Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezi közösen.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Protokollszakértő tart előadást Pásztón

Mindennapi és online protokoll címmel tart előadást Görög Ibolya protokollszakértő szeptember 2-án, pénteken 18 órától a helyi művelődési központban. A rendezvény, amely a Nők Civilben Egyesület szervezésében valósul meg, ingyenesen látogatható.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség tisztelettel meghívja Önt a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma ülésére Keresztény társadalmi felelősség a civil világban, a médiában, és a közéletben Időpont: 2022. szeptember 7. szerda, 10-14 óráigHelyszín: Parlament, Felsőházi terem Köszöntő: Harrach Péter KDNP országgyűlési képviselő, MKDSZ elnök

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

„CIVIL INFO – NEA 2023” tájékoztató rendezvény

Tisztelt Civil szervezeti Vezetők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2023. évi összevont és egyszerűsített pályázati kiírásainak megjelentetése 2022. október 3-án várható. A pályázatokhoz kapcsolódóan a Miniszterelnökség idén is minden megyében tájékoztató fórumokat tart. A „CIVIL INFO – NEA 2023” országos tájékoztató rendezvény tervezett időpontjai és helyszínei:

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Színes programokkal ünneplik hétvégén az Ipoly napját

Az esemény védnöke Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős államtitkár. Az Ipoly Túra Egyesület, a Badiszvse, a város önkormányzata, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség, az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület, a Cserhát Különleges Mentőcsoport, a Balassagyarmati Veterán Autós Klub,

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Több helyszín, ezer fellépő: két év után a felvidéki Ipolyszécsénykén találkoznak a palócok

Két év – a koronavírus-világjárvány miatti – kihagyás után ismét megrendezik a Palóc Világtalálkozót, aminek idén Ipolyszécsényke ad majd otthont augusztus 5. és 7. között. A háromnapos rendezvény idején nemzetközi konferenciát is tartanak, de bemutatkoznak a különböző települések palóc közösségei is, továbbá kihirdetik a Szeder Fábián-díjasokat, vonul majd lakodalmas menet, illetve koncertet ad az Ismerős Arcok együttes.

Tovább olvasom »
Scroll to Top