Rendezvény

Rendezvény
Nógrádi Civilek

Rendhagyó szabadtéri tárlat várja a látogatókat Salgótarjánban

Salgótarján várossá nyilvánításának 104. évfordulója alkalmából különleges szabadtéri kiállítás nyílik január 27-én, kedden 16 órakor a völgyváros teraszán. 104 év – 104 régi fénykép a város történetéből. Salgótarján 104. születésnapjához kapcsolódóan szabadtéri tárlatot csodálhatnak majd meg az érdeklődők. A kiállítást a Völgyváros Egyesület valósítja meg, amely egészen február végéig látogatható lesz. Minderről a völgyváros Facebook-oldalán számoltak be. 

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

„Szkíták régen és ma” – vándorkiállítás Mátraszőlősön

Január 23-án, pénteken 17–19 óra között nyílik meg a „A Szkíták régen – Szkíták ma” vándorkiállítás a mátraszőlősi Művelődési Házban. A Szkíta Kultúráért Hagyományőrző Egyesület gondozásában létrejött tárlat a szkíta őseink múltját és jelenét mutatja be az érdeklődőknek. A megnyitón a Nógrád Vármegyei Szkíta Önkormányzat is bemutatkozik, és szó lesz a szkíták nógrádi hagyatékáról is. A kiállítás a nyitónap után két hétig lesz látogatható, a részvétel ingyenes, felajánlásokat örömmel fogadnak.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

A Bükkalját fedezhetik fel a nógrádi természetjárók

A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt, ingyenes gyalogtúrát hirdetett szombatra. A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt, ingyenes gyalogtúrát hirdetett szombatra, amely a Bükkalja gyönyörű vidékét érinti. A túra útvonala: ①a; Egerszalók, Betyárbújók ①b; Solaris Hotel – Kőbojtár – Kőasszony – Menyecske-hegyi-kaptárkövek (2,7km 130m+)②a; Demjén, Cascade Hotel – Hegyeskő-tetői-kaptárkövek – Kőhodály – Felső-forrás – Eresztvény-völgyi-kaptárkövek – Nagy-Eresztvény – Régi kőbánya – Bánya-él-kaptárkő – Petőfi út – Cascade Hotel ②b; Táncsics út

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Hangtálfürdőt és hallásvizsgálatot is tartanak a mátranováki egészségnapon

Egészségnapot tartanak Mátranovákon, szűrések és bemutatók színesítik a napot. Egészségnapot szervez a helyi Asztma-Lét Egyesület Mátranovákon január 24-én, szombaton 8-14 óráig. A művelődési házban Szabó Zsolt és Smolek Ágnes gyógynövényszakértők tájékoztatójával indul a program, majd a Kanizsai Dorottya egészségügyi iskola diákjai és oktatói tartanak bemutatót: az érdeklődők elsajátíthatják a sebkötözés, az elsősegélynyújtás alapjait, de lesz testsúly-, testtömegindex- és vércukormérés, egészséges életmód tanácsadás is. A nap folyamán tartanak hallásvizsgálatot, a résztvevők

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Kökénytúra indul Szurdokpüspökibe

A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt gyalogtúrát hirdet január 17-én, szombaton Szurdokpüspökibe. A 18 kilométeres túra útvonala: Szurdokpüspöki – „P-” – Nagy-Koncsúr – Muzsla – Nyikom – „Z+” – Pásztó, vasútállomás. A 750 méter szintemelkedésű túrára a találkozó 8 órakor a Szurdokpüspöki, Szabadság tér buszmegállónál lesz. A helyszín megközelíthető Salgótarjánból a 17-es állásról 7 óra 10 perckor induló budapesti járattal. Minderről a ZÚTE Facebook-oldalán számoltak be. 

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

„Egy eséllyel több” – szakmai workshop Bátonyterenyén

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság nevében tisztelettel meghívjuk az „Egy eséllyel több” – Esélyteremtő szakmai hálózat fejlesztése” „EFOP Plusz-3.3.1-25” program keretében rendezett szakmai workshopra. A rendezvény célja a Felzárkózási projektek (EFOP Plusz) megvalósításának szakmai támogatása, sikeres pályázati konstrukciók elkészítésének elősegítése.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Vidám téli délutánt ígér a Fiatalok Palócföldért Egyesület rendezvénye

Ha már a tél megmutatta igazi arcát, a Fiatalok Palócföldért Egyesület egy igazán hangulatos, közösségi programmal várja a családokat és baráti társaságokat január 11-én, vasárnap az Ipoly partjára. A Palócföldi hócsata és hóemberépítő verseny célja, hogy minden korosztály számára élményt nyújtson, és egy vidám, mozgással teli délutánt kínáljon a hideg hónapokban.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

A Don-kanyar hőseiért menetelnek Nógrádban, itt találkozhatsz a látványos sereggel

A Don-kanyarban vívott harcok hősire emlékeznek január 10-én, szombaton Nyugat-Nógrádban. Az emlékmenet Nógrádsipeket, Varsányt és Rimócot is érinti. Nógrádsipek önkormányzata a Facebook-oldalán adta hírül, hogy Rimóc és Varsány önkormányzatával közösen január 10-én, szombaton emlékmenettel és megemlékezésekkel tisztelegnek a Don-kanyar hőseinek emléke előtt.

Tovább olvasom »
Rendezvény
Nógrádi Civilek

Educatio kiállítás

Keresd a Civil Központok Országos Hálózata standját a 26. Educatio kiállításon 2026. január 8-10. között! Vegyél részt játékainkon, és nyerj értékes ajándékokat Ismerkedj meg civil szervezetekkel, érdeklődj hazai és külföldi önkéntességgel kapcsolatban! Várunk minden érdeklődőt sok szeretettel!

Tovább olvasom »
Scroll to Top