Új felhívások a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében

A Kormány elkötelezett a kistelepüléseken élők számának megtartása, növelése, életminőségének javítása, valamint ezzel összefüggésben ezen települések fejlesztése iránt, amelyre tekintettel a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos vezetésével kidolgozásra került a Magyar Falu Program.

A Kormány kiemelt figyelmet fordít a megfelelő helyi ismeretekkel, kötődéssel rendelkező, kis településeken működő, értékteremtő civil szervezetek támogatására. Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelent a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap 2022. évben meghirdetett pályázati kiírása. A rendelkezésre álló forrás összege 4.788.000.000,- Ft. Pályázatot a 2021. december 31. napjáig bírósági nyilvántartásba vett, 5000 fő vagy az alatti lakosságszámú településen székhellyel rendelkező egyesületek, illetve alapítványok nyújthatnak be.

A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap 2022. évi pályázati kiírása elérhető az alábbi linkeken:

https://bgazrt.hu/uj-felhivasok-a-magyar-falu-program-falusi-civil-alap-kereteben-2022/

https://bgazrt.hu/wp-content/uploads/palyazati_kiirasok/magyar_falu_program/2022/magyar_falu_program_palyazati_kiiras_FCA-KP-1-2022.pdf

https://kormany.hu/miniszterelnokseg/magyarfaluprogram

https://civil.info.hu/kezdolap/hirek/index.html?o=350

Scroll to Top