168 helyi közösségépítő program megvalósulását támogatja a Tesco

Lezárult a Tesco helyi civil szervezetek közösségi kezdeményezéseit támogató „Ön választ, mi segítünk” programja. Az áruházlánc a szervezetekre érkezett szavazatok arányában 400, 200, illetve 100 ezer forinttal díjazza a pályázókat. A győztes projektekről a Tesco vásárlói döntöttek, akik a vásárlások után kapott zsetonnal szavazhattak a számukra legszimpatikusabb kezdeményezésre. Az áruházlánc vásárlói országszerte összesen közel 3 millió zsetont dobtak be a résztvevő szervezetek neve mellé, a legtöbbet a Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány gyűjtötte, de a Tandem-Szem Látássérültek Kerékpározását Segítő Egyesület és a Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért támogatói is nagyon aktívak voltak.

A Tesco számára fontos, hogy támogassa azokat a közösségeket, ahol vásárlói és munkatársai is élnek. Ezért is hirdette meg már negyedik alkalommal „Ön választ, mi segítünk” programját, melyen kisebb helyi szervezetek nyerhetnek egyenként 400, 200, illetve 100 000 forintos támogatást közösségépítő, környezetszépítő, illetve fejlesztő, felzárkóztató projektjeik megvalósításához. A program áruházi szavazási szakaszában az áruházlánc vásárlói ezúttal összesen 168 szervezet kezdeményezésére adhatták le voksukat. Az egy hónapos szavazási időszak alatt a vásárlók országszerte összesen közel 3 millió zsetont dobtak be, melyeknek köszönhetően a Tesco összesen 40 millió forinttal támogatja a kezdeményezések megvalósulását.

A szervezetek idén is változatos témájú, kreatív pályázatokkal küzdöttek a vásárlók voksaiért, országszerte a legtöbb szavazatot a Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány gyűjtötte, összesen 199 650 darabot. A Tesco támogatásának, valamint a vásárlók szavazatainak köszönhetően sok település kaphat például felújított közösségi-, illetve játszóteret, hátrányos helyzetű gyermekek számára szerveznek majd országszerte felzárkóztató és szórakoztató programokat, a fiatalok többek között megtanulhatják, hogy bánjanak felelősen az állatokkal, illetve számos egészség és sportprogram gondoskodik az érintett települések lakóinak testi-lelki jólétéről.

Az „Ön választ, mi segítünk” programra ezúttal is több száz civil szervezet pályázott, melyek közül az áruházlánc független szakmai partnere, a Magyar Adományozói Fórum által felkért szakértők választották ki a továbbjutókat, majd a vásárlók szavazták meg a nyerteseket.

A Magyar Adományozói Fórum 2016 óta a Tesco szakmai partnere a pályázat koordinálásában. A program előkészítési fázisától, a lebonyolításon és a civil szervezetekkel történő kapcsolattartáson, elszámolások véglegesítésén át egészen a megvalósított projektek hatásának méréséig követi nyomon a folyamatot. Egyedülálló és hiánypótló szerepet tölt be ezzel a tevékenységével a nagyvállalati szektor felé.

Bővebb információ és a nyertes szervezetek listája a www.tesco.hu/kozosseg weboldalon található.

(Forrás: www.donorsforum.hu)

Scroll to Top