A Nógrád megyei vadásznapon állítják majd ki a diákok díjnyertes alkotásait

Rajzversenyt írt ki negyedik és ötödik osztályos általános iskolások számára a Nógrád Megye Vadászati Kultúrájáért Közhasznú Alapítvány. A megye hat iskolájából, Ludányhalásziból, Magyargécből és Salgótarján több intézményéből mintegy nyolcvan alkotást küldtek be a diákok.

Fotó: nool.hu

Az első harminc helyezettet tematikus természetismereti napon látta vendégül az alapítvány a Pásztó külterületén található Muzslapusztán: Szalai István, a Bagolyirtás Vadásztársaság hivatásos vadásza valóságos kis arborétumot alakított itt ki, ahol táborozásra, szemléltető anyagok bemutatására, foglalkozások tartására is lehetőség nyílik. 

A vendégeket Zám Zalán, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte, röviden bemutatva a már húsz éve működő civil szervezetet. A rendezvényre eljöttek a kuratórium tagjai, Fodorné Veres Katalin, Agárdi László és Godó Ferenc is. Szalai István több, egymással összefüggő előadást is tartott a díjazottaknak. A vadfajok ismertetésével kezdte, a gyerekek régebbi preparátumokon is láthatták a nem védett apró- és nagyvadfajokat.

Megtudhatták, miért különböző a fácánkakas és -tojó tollruhája, honnan kaphatta a szajkó a másik nevét, a mátyásmadarat, miért okozhat fertőzést a róka harapása. Bemutatta a hazai nagyvadfajokat is: elmondta, hogy a felelőtlenül hazavitt őzgida veszélyes is lehet, volt rá példa, hogy az embertől egyáltalán nem tartó őzbak a természetbe visszakerülve halálra szurkált egy turistát. Bemutatta a gímszarvast, a vaddisznót és a muflont is. Külön is felhívta a figyelmet a veszett állatok által okozott veszélyekre, amikor is a házi jószág megvadul, a vad viszont megszelídül. 

Szalai István ismertetőt tartott a vadászfelszerelésekről, figyelmeztetve a még mindig sokfelé fellelhető, a második világháború időszakából megmaradt fegyverek, lőszerek, bombák miatt fennálló veszélyekre is. 

Agárdi László a vadászati hagyományokról és kultúráról adott rövid tájékoztatást. Az elméleti foglalkozásokat a vadgazdálkodási berendezéseket bemutató tanösvény bemutatása követte, Szalai Tina vezetésével. A programot a helyben, bográcsban főzött ebéd után lézeres szituációs lövészet és szabadprogram egészítette ki. 

A pályázatra beadott rajzokból kiállítást is rendez majd az alapítvány: a szep­tember 3-án megrendezendő Nógrád megyei vadásznapon, Balassagyarmaton láthatja őket a nagyközönség. 

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/06/a-nograd-megyei-vadasznapon-allitjak-majd-ki-a-diakok-dijnyertes-alkotasait

Scroll to Top