Magyar győzelemmel zárult a Professzionális Európai Bojlis Kupa Maconkán

A Covid-19 világjárvány miatti két év kényszerszünet után a napokban elrajtolt a Maconkai-víztározó partján hazánk legrangosabb pontyfogó megmérettetése, a 18. Professzionális Bojlis Európa Kupa (EPBC). A bajnoki címért 8 nemzet 33 csapata versengett, a 117 órás próbatétel péntek délután ért véget.

Fotó: nool.hu

Dr. Dérer István, a versenynek otthont adó Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület elnöke, EPBC főbíró elmondta: a világbajnokság után a legrangosabb pontyfogó megmérettetés ez a verseny, ahol kizárólag az egy kilogramm feletti pontyok, amurok és fekete amurok számítanak bele az eredménybe.

– A mezőny erősségét jellemzi, hogy az induló 33 csapat közül 11-ben találhattunk olyan horgászt, vagy horgászokat, akik már EPBC győztesek. Újra botot ragadott Maconkán ötszörös bajnok Peter Micula, valamint a három bajnoki címmel rendelkező Nitu Ion, aki a pontyozás világszerte ismert nagymestere. Mellettük pedig ott volt az SBS csapatát erősítő Kovács Zoltán és Szigetfalvi András is, akik magyar versenyzőként három-három bajnoki címet birtokolnak – mondta dr. Dérer István, aki érdekességként azt is elárulta, hogy idén Lettország új – immár a 24. –  résztvevő nemzetként indított csapatot a megmérettetésen.

A verseny 117 órán keresztül – május 12–17. között – zajlott, több rekordot is megdöntve vagy épp beállítva a Mátra lábánál elterülő Maconkai-tórendszer történetében. Az eredményhirdetés során dr. Dérer István szólt a próbatétel statisztikai adatairól. Mint fogalmazott, számos eddig elérhetetlennek hitt rekord dőlt meg.

– Külön gratulálok a teljes mezőnynek ahhoz, hogy összesen 18,77 tonna halat fogtak. Ez minden idők legjobb eredménye. Szintén ez a jelző illeti azt a tényt, hogy 554 olyan hal akadt a horgokra, amelyek a mérlegeléskor meghaladták a 10 kilogramm feletti súlyt. Azt is el kell mondjam, hogy ezen a megmérettetésen fogták ki a legtöbb amurt. Az idén avatott bajnok eredménye az eddigi versenyeken mért súlyok sorában a harmadik legnagyobbat fogja jelenteni – méltatta a horgászok teljesítményét a verseny főbírója.

Ezután az elért eredmények sorrendjében szólították ki a csapatokat, minden résztvevő nyakába egy emlékérmet akasztottak a Magyar Országos Horgász Szövetség támogatásának köszönhetően. A díjak átadásában Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is közreműködött.

A versenyen a legjobb átlageredményt, azaz 10,5 kilogrammot a Dudi Bait – Big Fish Team érte el, akik 23. helyen zárták a megmérettetést. A 16. helyezett Black Carp Team már 400 kilogramm felett járt a kifogott halak súlya tekintetében, emellett a fekete amurok esetében felállított abszolút rekord miatt is kiemelték a csapatot. A szóban forgó fekete amur, amely több mint 21 kilogrammot nyomott, mellesleg a megmérettetés legnagyobb halának díját is kiérdemelte.

Rövid teljesítmény értékelés, csapatnév, taps és érem átadás. Így zajlott az eredményhirdetés egészen a 7. helyezettig, ahol dr. Dérer István szünetet tartott a felsorolásban, hogy közölje a megjelentekkel: egészen eddig nem fordult még elő az Európa Kupák történetében, hogy hét csapat eredménye is meghaladta az 1000 kilogrammot.

A dobogós helyezésekhez közeledve kihirdették az idei legnagyobb Koi-díjának birtokosát, amely elismerést a BSHE tagjai barátjuk, Király Iván emlékére adnak át. A legnagyobb – csaknem 14,5 kilogrammos – koi pontyot ebben az évben a Mivado Carp Fishing csapata akasztotta horogra, akik a verseny alatt elért 1236 kilogrammos összfogással a negyedik helyen végeztek.

Harmadik helyezést ért el 1265 kilogramm partra emelt hallal a Szerbiából érkezett Xtra Carp Team, akik emellett az újonnan alapított legnagyobb amur díjat is „beszákolták”.

Ezüstöt érdemelt az amerikai Team K-1 Baits csapatának teljesítménye, akik 230 kilogrammal mérlegeltek többet szerb vetélytársaiknál. Emellett ők voltak azok is, akik a legtöbb, összesen 213 kifogott halat tudhatták a magukénak. Végül fény derült arra is, hogy melyik csapat állhat fel a dobogó legmagasabb fokára, illetve hogy kik őrizhetik 2023 júniusáig a bajnoki címet. A győztes horgászok 1731 kilogramm halat fogtak a verseny idején, amely eredménnyel az SBS – Halcatraz – Tizo Team tagjai emelhették magasra a bajnoki trófeát, és az ő tiszteletükre csendültek fel a magyar Himnusz dallamai az esemény zárásaként.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/06/magyar-gyozelemmel-zarult-a-professzionalis-europai-bojlis-kupa-maconkan

Scroll to Top