Biztonságban érezhetik magukat: továbbra is támogatják a nógrádi civil szervezeteket

Jó híreket közöltek a civil szervezetekkel a szerda délután megtartott tájékoztatón a salgótarjáni Megyeháza épületében. Már októberben meghirdetik az egyszerűsített és összevont támogatást, ami a 2023-as évre szól, hogy tavaszra – a projektidőszak kezdetére – megérkezzen az összeg, amiből gazdálkodhatnak a nyertes civil szervezetek.

Fotó: nool.hu

Szerda délután megtartották a Megyeháza dísztermében a CIVIL INFO – NEA 2023 című országos tájékoztató rendezvényt, amelyre szép számmal érkeztek szűkebb hazánk civil szervezeteinek a képviselői.

Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a társadalmi összefogás, ha fejlődést szeretnénk elérni.

– A civil szervezetek képviselői fontos szerepet töltenek be a munkájukkal és az értékek közvetítésével nemcsak szűkebb hazánkban és az országban, hanem az egész Kárpát-medencében is. A mai világban szükség van az elkötelezett emberekre, akik tesznek a közösség érdekében – fogalmazott a közgyűlés elnöke.

Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselő felhívta a vendégek figyelmét arra a tényre, hogy megyénk a civil szervezetek számát tekintve a középmezőnyben helyezkedik el országos viszonylatban.

– Sok szervezet működik egyesület formában, akik különböző célokat tűznek ki maguk elé azért, hogy összekovácsolják a lakosságot és fejlődést érjenek el az általuk választott területen. Meg kell említeni azokat, akik a szomszédban zajló háború miatt a rászorulók segítségére siettek és akadnak olyan szervezetek is közöttük, akik a mai napig részt vesznek az ellátás koordinálásában – emelte ki a honatya.

Mint mondta: a humanitárius tevékenység sokat számít a mai zavarodott világban. Bízik abban, hogy a pályázati források, vagy a civil alap különböző támogatási formái hozzásegítik majd az elkötelezett tagokat, hogy még magasabb szinten legyenek képesek folytatni a tevékenységüket.

Dr. Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője szerint jó hírekkel érkeztek a tájékoztató rendezvénye.

– Október 3-án ismét meghirdetjük az egyszerűsített és összevont támogatást, ami már a 2023-as évre szól. Jövő áprilisban kezdődik a következő projekt időszaka, így ezzel a korai meghirdetéssel az a célunk, hogy minden egyes nyertes civil szervezet számláján ott legyen tavaszra az a forrás, amivel majd gazdálkodhat – árulta el dr. Kecskés Péter.

Hozzátette: a civil szervezetek támogatását nem befolyásolják az aktuálpolitikai döntések, hiszen a pénzügyi helyzetük a személyi jövedelemadó egy százalékától függ. Aki nem rendelkezik a felajánlásról, az az összeg sem vész el, hanem kétéves késleltetéssel bekerül a rendszerbe. Ez az automatizmus teszi lehetővé, hogy a gazdasági fejlődéssel növekedhessen a civil szervezetek támogatására fordított összeg a több befizetett adó következtében.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/09/biztonsagban-erezhetik-magukat-tovabbra-is-tamogatjak-a-nogradi-civil-szervezeteket

Scroll to Top