Eco-School – Tanulmányi kirándulások

Az ECO-SCHOOL Interreg-IPA Magyarország-Szerbia határon átnyúló projekt során a programban résztvevő két szervezet, vagyis az Ecocenter Alapítvány és a szerbiai Than Fivérek Értelmiségi kör 6 témakörben hozott létre tananyagokat, melyek célja, hogy az általános iskolás gyerekek környezettudatossággal kapcsolatos ismereteit bővítsék.

Az őszi félév során a két ország egy-egy kiválasztott általános iskolájában pilot képzés keretein belük oktatásra kerülnek az elkészített tananyagok. A program folytatásaként a tavaszi félévben tanulmányi kirándulások szerveznek a szervezetek.

A félév során 25-25 szerbiai és magyar diák a két országból összesen 6 tanulmányi kiránduláson vesz részt, amiből 3 magyarországi, 3 pedig szerbiai helyszínen fog zajlani. Minden kirándulás a program egy-egy témájához kapcsolódik, arra épül fel. A diákok számára a kirándulások során gyakorlati példákon keresztül kerülnek bemutatásra a képzés során megszervezett elméleti ismeretek, az ECO-SCHOOL program témaköreivel kapcsolatban: társadalom és környezet, anyagtakarékosság, energiatakarékosság, víztakarékosság, fenntartható termékek és közösségépítés. A közös kirándulások során délelőttönként bemutatók, és jó gyakorlatok cseréje lesz terítéken, ebéd után pedig a délutánok a gyakorlati megvalósításról learning by doing feladatokról fognak szólni. Az 50 diákot 2 oktató és egy tolmács fogja kísérni, segíteni.

A projekt során tartott kirándulások lehetőséget nyújtanak majd a kapcsolódó elméleti-gyakorlati tudás és térség-specifikus, valamint hatékony célcsoportspecifikus szemléletformáló feladatok révén a diákok tudásának bővítésére és tudatosságuk növelésére.

A programot megvalósító szervezetek:

Ecocenter Alapítvány (HU) – vezető kedvezményezett

Than Fivérek Értelmiségi Kör (SRB) – partner

Projekt kódja: HUSRB/1602/32/0213

http://www.eco-school.eu/

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top