Eco-School – Pilot Képzési Program

Az ECO-SCHOOL Interreg-IPA Magyarország-Szerbia határon átnyúló projekt során a programban résztvevő két szervezet, vagyis az Ecocenter Alapítvány és a szerbiai Than Fivérek Értelmiségi kör 6 témakörben hozott létre tananyagokat, melyek célja, hogy az általános iskolás gyerekek környezettudatossággal kapcsolatos ismereteit bővítsék. Az elkészült képzési anyagokat a határ mindkét oldalán egy-egy kiválasztott iskolában egy teljes féléven keresztül oktatják egy pilot képzési program keretében 7-8. osztályos diákok részvételével.

Magyarországon a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola 25 diákja vesz részt a kísérleti képzésen. A diákok 18 héten keresztül, heti 2*45 percben szerezhetnek elméleti és gyakorlati ismereteket az alábbi témakörökben: társadalom és környezet, anyagtakarékosság, energiatakarékosság, víztakarékosság, fenntartható termékek és közösségépítés. A kétnyelvű pilotképzési program (25-25 diák/tréning, szerb és magyar oldalon) komplex – az elméleti tananyagot gyakorlatok, esettanulmányok színesítik. A oktatáshoz minden szükséges eszközt és kellékeket (füzetek, tollak, különböző eszközök) is biztosítanak a szervezetek az iskolák számára.

A pilotképzést követően a tavaszi félévben további eseményekkel folytatódik majd a program mind a két országban, melyek során többek között fenntarthatósági témanapok, tanulmányi kirándulások, kiállítások kerülnek majd megrendezésre, melyek fő célja a program ismertségének növelése, minél szélesebb körben történő megismertetése.

A programot megvalósító szervezetek:

Ecocenter Alapítvány (HU) – vezető kedvezményezett

Than Fivérek Értelmiségi Kör (SRB) – partner

Projekt kódja: HUSRB/1602/32/0213

http://www.eco-school.eu/

Ez a cikk az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A cikk tartalmáért teljes mértékben az Ecocenter Alapítvány vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és / vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak.

(Forrás: www.civilhirugynokseg.hu)

Scroll to Top