Gazdagnak mutatkozik a fotóklub programja

A város egyik legnagyobb múltú s nagy sikereket elért – az aktív nyugdíjasokat nagy számban felsorakoztató – civil közössége a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület. Az 1964-ben alapított alkotóműhely bőven túl jár már az ötszázadik kiállításán, felsorolhatatlanul sok az a díj, elismerés, amelyet tagjai különböző szinteken elértek a fotóművészet területén. A fotóklub – a tagok javaslatait figyelembe véve – alakítja ki az általában negyedévekre összeállított és a csütörtöki klubnapokon realizálódó programját.

Mint Homoga József klubelnök elmondta, január 27-én néhányan részt vesznek a kultúra napi városi díszünnepségen. Február első klubnapján Simon Péter tart előadást Vakuk és fényformálók címmel. A következő programpontot Buda László vetített képes előadása képezi. Március 16-án Kövesligeti István az éjszakai fotózásról és eszközeiről beszél, 23-án Bódi Katalin Olaszország északtól délig címmel tart vetített képekkel illusztrált előadást. Március 2-án Homoga József Hogyan válogassunk fotókat pályázatokra címmel nyújt tapasztalatokon is alapuló hasznos tanácsokat. 9-én tartják a nőnapi megemlékezést. 16-án zsűrizik az Összetartozás című pályázat anyagát. 23-án nyílik dr. Gaál Zoltán fotóiból rendezendő kiállítás. Március utolsó programjára 30-án kerül sor, ekkor Frics Tamás Japánban jártam 1995-ben címmel mutatja be felvételeit. 

https://www.nool.hu/helyi-kultura/2023/01/gazdagnak-mutatkozik-a-fotoklub-programja

Scroll to Top