Hazaszeretetből és összefogásból is példát mutattak – a kisterenyei csata hőseire emlékeztek

A kisterenyei csata hőseinek állított táblánál hajtottak fejet szombaton, azon bátor emberek emléke előtt, akik a 1919 májusában hívott harcokban elérték, hogy a település és a térség ne kerüljön idegen megszállás alá.

Fotó: nool.hu

A kisterenyei csata 104. évfordulóján tartottak megemlékezést szombaton a helyi vasútállomáson elhelyezett emléktáblánál. Az ünnepségen Nagy-Majdon József, a város polgármestere köszöntötte a megjelenteket és háláját fejezte ki azoknak a helyi szervezeteknek, akik immár nyolcadik éve szervezik meg az ünnepséget, nem hagyva, hogy a harcokban résztvevő hősök feledésbe merüljenek. A megemlékezést évről évre a Bátonyterenyei Lokálpatrióták Társasága, a Rendvédelmi Nyugdíjasok Bajtársi Egyesülete, a Trianon Társaság Bátonyterenyei Csoportja és a Bátonyterenyei Közművelődési Nonprofit Kft. hívja életre.  

– Dr. Szomszéd András helyi lakó hívta fel a figyelmet erre a jelentős helytörténeti eseményre, amit nem hagyhatunk a feledés homályába veszni. Hiszen a kisterenyei csata résztvevőinek hősi helytállása nem csak a települést, de egész Kelet-Nógrádot megmentette a csehszlovák csapatok megszállásától – fogalmazott a városvezető. Hozzátette: a közelmúltban Bátonyterenye önkormányzata a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kisterenyei származású rektorával, dr. Deli Gergellyel megállapodást írt alá, amelynek egyik pontja a csata kutatásáról szól. 

Az ünnepségen Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője is megosztotta gondolatait az emlékezőkkel. Mint mondta: az 1947. február 10-én megkötött párizsi békeszerződés célja az volt, hogy soha többé ne legyen háború a modern államok között. Ugyanez a megállapodás rögzítette Magyarország mai csonka területét és konzerválta hosszú időre az államhatárokat. Nem véletlen, hogy határvidékünkön a hazaszeretetnek emléket állító települések sora található. 

– Ma még kevésbé ismert csaták is zajlottak. Az, hogy az északi határvidéken nem az 1918-ban, a csehszlovák békeküldöttség által kért csehszlovák-magyar határvonal vált véglegessé, részben a helyi lakosság erős, kitartó ellenállásának köszönhető. 1919. május 19. és 20. napján a kisterenyei hősök csatlakoztak a szervezett hadsereghez és segítségükkel verték vissza a települést elfoglaló cseh csapatokat – fogalmazott a honatya, majd felidézte a csata részleteit. 

– Ezek az emberek vállalták a harcot, a házukért, a családjukért, a hazáért. Megakadályozták, hogy a nógrádi és a borsodi szénmedence ne jusson idegen kézre – hangsúlyozta Becsó Zsolt. – Hazaszeretetből és összefogásból példát mutattak. Köszönet jár azoknak, akik megtartják a csata emlékét és nem hagyják elveszni a hősök nevét. 

A megemlékezést a Kisterenyei Palóc Népdalkör műsora színesítette, végül a résztvevők elhelyezték az emlékezés virágait. 

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2023/05/hazaszeretetbol-es-osszefogasbol-is-peldat-mutattak-a-kisterenyei-csata-hoseire-emlekeztek-fotok-video

Scroll to Top