Százkét éve született költőre emlékeztek Balassagyarmaton

A 102 évvel ezelőtt született költőre, Jobbágy Károlyra emlékeztek csütörtök délután a balassagyarmati temetőben.

Fotó: nool.hu

Az eseményen a költő lánya, Jobbágy Ilona elmondta: közvetlenül a megemlékezés előtt a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum 10. b osztályos tanulóinak mesélt édesapja életéről és költészetéről. 

– Valóban nagy élmény volt számomra ebben a közegben beszélni édesapámról és a költészetéről. Nem gyakori, hogy nekem ez a feladatom, de már a második ilyen alkalom volt, hogy egy osztállyal sikerült megismertetni az ő munkásságát – mondta Jobbágy Ilona. Hozzátette: más dolog az embernek az édesapjára gondolni, és más a magyar irodalomban elfoglalt helyét keresni.

Kiemelte: az édesapja verseit mély emberi tartalom jellemzi, majd felolvasta a költő Concerto című alkotását. Ezt követően felidézte, hogy a poéta négyéves korában elveszítette édesanyját, azonban tízesztendős koráig nagyszüleivel élt, akik biztosították számára a gondtalan, nagyszerű gyermekkort. Végül hangsúlyozta: nagyon örül annak, hogy Balassagyarmat ilyen szívesen és kedvesen emlékezik szülöttjére. Jobbágy Károly számára ugyanis Balassagyarmat a mennyországot jelentette. 

Ezen szavak elhangzása után Herczeg Hajnalka, a Jobbágy Károly Alapítvány kuratóriumának elnöke osztotta meg a gondolatait a jelenlévőkkel. Ebben kiemelte: az iskolai előadás tapasztalatai alapján azt tűzték ki célul, hogy szeretnék a város fiataljait, a 16-20 éves korosztályt egy kicsit jobban megismertetni Jobbágy Károly költészetével. Mint mondta: a csütörtöki nap ennek volt az első állomása. Remélik továbbá, hogy jövőre folytatódhat a program, és ki tudják terjeszteni majd a többi középiskolára is.

Az esemény végén elhangzott Jobbágy Károly Ima című verse, majd a jelenlévők elhelyezhették az emlékezés virágait és a mécseseket a költő sírjánál.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2023/05/szazket-eve-szuletett-koltore-emlekeztek-balassagyarmaton

Scroll to Top