Két támogatást is elnyertek a kazári polgárőrök

Több pályázaton is sikerrel vett részt a közelmúltban a község polgárőr egyesülete. Fekécs István, az egyesület elnöke elmondta: a Nemzeti Együttműködési Alap kiírásán 350 ezer forintos támogatást nyertek.

Fotó: Illusztráció

– Az összegből 180 ezer forintot a szolgálati autónk benzinköltségeinek fedezésére fordítottunk, míg a fennmaradó részből az ifjú polgárőröknek szerzünk be felszerelést – fejtette ki az egyesület elnöke, aki azt is hozzátette: szerencsére sok fiatalt tudhatnak a soraik között, így fontos, hogy lehetőség szerint megfelelő formaruházatot tudjanak biztosítani a számukra.

Fekécs István továbbá kifejtette, hogy sok tervet szeretnének még megvalósítani, amihez egy másik pályázati forrás szintén segítséget nyújt.

– Szintén tavaly a Magyar Falu Programban közel kétmillió forintos támogatáshoz jutottunk, amelyből sikerült felújítani a már említett polgárőr járművünket. Például új kerekeket vásároltunk rá, de emellett a fenntartási költségeket, egyebek mellett a műszaki vizsgáztatás és a üzemanyag miatti kiadásokat is ebből az összegből fedeztük. Ezentúl a tagjaink számára téli ruházatot, úgymint polgárőr kabátot is beszereznek – zárta a felsorolást Fekécs István.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2023/02/ket-tamogatast-is-elnyertek-a-kazari-polgarorok

Scroll to Top