Kongót is megjárt fecskével is találkozhattak a gyerekek a nemti gyűrűzésnél

A közelmúltban helyreállított Zagyva menti partfalnál nagy volt a sürgés-forgás a napokban. Az itt költő partifecskék cikáztak a levegőben, azonban a Magyar Madártani Egyesület Nógrád Megyei Helyi Csoportja által tartott nyilvános madárgyűrűzés is sok érdeklődőt vonzott.

Fotó: nool.hu

A Magyar Madártani Egyesület helyi csoportja nem első alkalommal tartott nyilvános madárgyűrűzést a település határában található partfalnál. A Zagyva mentén sokan gyülekeztek, évről évre egyre többen kíváncsiak a nem mindennapi eseményre. Gyerekek és felnőttek egyaránt izgatottan várták, hogy a homokfalba vájt üregek elé kifeszített hálóba beleakadjanak a tollasok.

– Csak néhány percre ejtjük foglyul a védett madarakat, így mielőbb visszatérhetnek fiókáik etetéséhez – mondta el Molnár Márton, a helyi szervezet titkára. – Az országban sok helyszínen gyűrűznek partifecskéket azzal a céllal, hogy minél több adatot megtudjunk a faj egyedeiről.

Az idén helyreállított partfalnál közel hat éve jelentek meg tömegesen a partifecskék. Mátraterenyéről „költöztek át” ide a madarak, a közeli faluban ugyanis benőtte a növényzet a fészektelepeiknek helyet biztosító területet, így az alkalmatlanná vált a költésre.

– 2016 óta tartunk madárgyűrűzést ezen a helyen, fogtunk itt Ludányhalásziból és Vác környékéről származó fecskét is. Előfordult az is, hogy Nemtiben gyűrűzött tollast Érsekvadkerten fogtak be – ismertette az érdeklődőkkel Pintér Zsolt, a Madártani Egyesület önkéntese.

A szakemberek elmondták: a tevékenység célja, hogy a vadon élő madarak sorszámozott lábgyűrűvel történő egyedi megjelölésével információkat gyűjtsenek életükről. Ennek fontos szerepe van a vonuláskutatásban. A gyűrűzött és visszafogott fecskék adatai – a földrajzi koordináták, időpontok, körülmények és a madár állapota – segítik megfejteni az egyes madárfajok mozgásmintázatait. Emellett hozzájárulnak a költő-, vonuló- és telelőterületek feltérképezéséhez is. Minden madárfaj bal lábára a megfelelő átmérőjű fémgyűrű kerül, a fecskékre a legkisebb illik. Ennek anyaga általában alumínium, néha acél, az országkód és a gyűrű sorszáma olvasható rajta. A gyűrűzéshez vizsgát kell tenni, a mintegy 300 hazai specialista szinte kizárólag önkéntesként, szabadidejében vesz részt a munkában.

– A kora esti időpontban összesen 92 partifecskét sikerült megfogni, közülük öt már viselt a lábán karikát, mindegyik Nemtiben került rájuk – mondta el Molnár Márton. – Akadt köztük 2019-ben gyűrűzött példány, amely életében már ötször tette meg a Nemti–Kongó távolságot, és minden alkalommal visszatért a nógrádi faluba. Ez a madár már nagyon öregnek számít, hiszen csak másfél–két év az átlagéletkoruk. Azt is megfigyeltük, hogy a legtöbb tojón már visszafejlődött a kotlófolt, ez azt mutatja, hogy valószínűleg a legtöbb tojásból már kikeltek a fiókák.

A madárgyűrűzési terepnaplóba a részt vevő gyerekek aktív segítségével bekerültek a különféle adatok. Végül útjukra engedték a megrémült apróságokat, amelyek örömmel tértek vissza családjukhoz.

Megfigyelőhálózat is szolgálja a madarak védelmét, megismerését – A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 36. számú Nyíregyházi Helyi Csoportja kezdte az országos partifecske-megfigyelő hálózat kiépítését. A Tisza magyar szakaszán és a Felső-Tiszta mentén 1983 óta végzett partifecske-kutatási és -védelmi programjuk tapasztalatai alapján végezték a munkát. Dr. Szép Tibor a szellemi atyja az Akcio Riparia elnevezésű projektnek, amelynek célja, hogy minél többet kiderítsenek a fecskékről. Arra a kérdésre is keresik a választ, hogy mi az oka a többezres Tisza menti állomány jelentős megfogyatkozásának. Az már kiderült, hogy hazánkból Afrikáig repülnek, Kongóban vészelik át a telet a kicsi madarak. Az Akcio Riparia elnevezésű program segítségül hív mindenkit, aki Európa legkisebb fecskéjének védelméhez hozzá tud járulni. Az akció célja, hogy az ország minél nagyobb területén feltérképezzék a partifecskék fészkelőtelepeit és a fészkelésükre alkalmas természetes és mesterséges partfalakat. Ezek rendszeres ellenőrzése és az illegális pusztítások megakadályozása is fontos része a programnak – olvasható a projekt internetes oldalán.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/06/kongot-is-megjart-fecskevel-is-talalkozhattak-a-gyerekek-a-nemti-gyuruzesnel

Scroll to Top