Lóháton fedezhetik fel a kirándulók Nógrád megye varázslatos tájait

Pihenőhelyeket hoztak létre, lovardák újultak meg, valamint lovas útvonalak is létesültek annak a beruházásnak köszönhetően, amely országszerte, így Nógrád megyében is a lovasturisztikát hivatott erősíteni.

Fotó: nool.hu

Lassan a végéhez közeledik annak a projektnek a megvalósítása, mely a lovasturisztikai hálózatot erősíti Észak-Magyarország és Észak-Alföld területén, beleértve szűkebb hazánk több települését is.

Lóska János, a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy a beruházásra mintegy 700 millió forint támogatásban részesültek. Nógrád megyében Felsőtoldon, Magyarnándorban, Szécsényben, Nagykeresztúr-Krakkópusztán, Mátranovákon, Karancslapujtőn, Kazáron, valamint Karancsberényben történik fejlesztés.

– A projekt célja egy egységes, fenntartható, minőségbiztosított és aktív lovasturisztikai hálózat rendszerszintű létrehozása Észak-Magyarország és Észak-Alföld régiók területén. A beruházás során lovas túraútvonalakat jelöltek ki, ezáltal mintegy 1813 kilométer hosszú utat lesz lehetőség bejárni lóháton. Az eredményes közbeszerzést követően a 31 helyszínt érintő kivitelezési munkák már befejeződtek, a lovasturisztikai megállópontok műszaki átadása mindenhol lezajlott.  A tervek szerin idén júniusban adják majd át a kész beruházást – közölte Lóska János. 

Hozzátette: további feladatként tűzték ki a szolgáltatók lovasturisztikai felkészítését, a hálózatba szervezést, de kidolgoztak egy egységes tematikát, azonos típusú és minőségi színvonalú szolgáltatáskínálattal.

Az elnök arra is kitért, hogy a szolgáltatást igénybe vevőket turisztikai portál és útvonalkezelő alkalmazás is segíti majd a lovastúrázás során, amelynek kialakítása a projekten belül történik.

– A létrejövő országos lovasturisztikai-gerinchálózathoz való csatlakozási lehetőség minden turisztikai szolgáltató számára nyitva áll, azok számára is, akik a meglévő kiemelt programban nem valósítanak meg beruházást – fejtette ki Lóska János.

A Magyar Országgyűlés által nemzeti kinccsé nyilvánított nyolc magyar lófajta közül egyébként ötöt megyénkben is megcsodálhatnak a turisták, így a kisbérit, a lipicait, a hidegvérűt, valamint furioso north start is.

Baksa Sándor, Karancslapujtő polgármestere a turisztikai projekttel kapcsolatban elmondta, hogy egy pihenőhelyet alakítottak ki, amely azt a célt szolgálja, hogy a Fülekről érkező lovas turisták először megszállhatnak Karancsberényben, majd a településen. Ezen túlmenően el lehet jutni lóháton Somoskőújfalura, de Szécsénybe és Hollókőre is akár.

– Örülök a beruházásnak, hiszen jó magam fogathajtóval versenyeztem még 1979-1985 között és a fiam, valamint az utódaim is követték a példámat. Kötelezettségemnek érzem azt, hogy megismertessük a lófajtákat az emberekkel, s hogy megmutassuk a minket körülölelő szép tájat. A projekt által pedig magasabb színvonalon tehetjük meg mindezt – hangsúlyozta Baksa Sándor.

A projektben Kazár is érintett, ahol több fejlesztés is megvalósult

Ifjabb Czecze László, a kazári North Star Lovasudvar és Lovas Sportegyesület vezetője kiemelte, hogy a lovarda még 1923-ban épült, így nemsokára 100 éves lesz. A kora miatt folyamatos karbantartása és felújításra szorult a létesítmény, a beruházásnak köszönhetően lehetőség nyílt régóta tervezett és halogatott korszerűsítésekre.

– Rendbe tettük a tetőtéri ablakot, megújult a lóboxok előtti terület, új burkolatot kapott a közösségi helyiség, megszépült a fürdőszoba, de egy 150 méteres karám is épült – mondta Czecze László, aki szerint mindez sokat segített a lovarda megjelenésén és a használati értékén is.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/05/lohaton-fedezhetik-fel-a-kirandulok-nograd-megye-varazslatos-tajait

Scroll to Top