Mozgalmas évet zárt a karancslapujtői Duci Csapat Egyesület

Számos eseményen vettek részt a karancslapujtői Duci Csapat Egyesület tagjai tavaly, amelyek során több ezer finomságot készítettek, és amelyekről sok szép emlékkel tértek haza.

Fotó: nool.hu

Eseménydúsan telt a mintegy 16 éve működő Duci Csapat Egyesület elmúlt éve a településen. Czakó Zoltánné elnök elmondta, hogy természetesen olykor nekik is vannak nehézségeik, mint mindenki másnak. Azonban mindig arra törekednek, hogy azokat a feladatokat, amelyeket elvállalnak, maradéktalanul teljesítsék. Így történt ez 2022-ben is, amely rengeteg élménnyel teli, mozgalmas évnek bizonyult. 

– Több ezer töltött káposztát készítettünk a múlt évben, több mint ezer lángost és mintegy kétezer herőcét a különböző rendezvényeken. Az események sokasága közül kiemelném, hogy februárban például Kapuváron voltunk, ahol a Böllérmáj fesztiválon jeleskedtünk, ugyanis 74 csapatból második helyezést értünk el – közölte Czakó Zoltánné. 
Hozzátette: Beloianniszban is részt vettek egy országos nyugdíjas-találkozón, ahol az Apáca show című műsorukkal léptek fel, és a dobogó legtetejére állhattak. Az elnök arra is kitért, hogy a megyei falunapok többségén szintén jelen voltak, emellett az ország különböző pontjain zajló eseményeken is részt vettek. 

Idén újra nagy sikert aratott a már komoly hagyományokkal bíró karancslapujtői rendezvény, a Park Party, amely a régi majálisok hangulatát idézte. Az ország minden tájáról érkeztek az eseményre, összesen 32 csapat indult, amelyből harmincan versenyeztek. Az egyesület tagjai 780 darab töltött káposztát készítettek a vendégek számára. 

Az elnök kifejtette: felüdülést jelent számukra ez a rendezvény, egész évben azért dolgoznak, hogy itt maximális kikapcsolódást nyújtsanak az embereknek. Mint mondta, jelen voltak tavaly Ipolyszécsénkén a Palóc Világtalálkozón is, ahol 300 embernek biztosítottak napi háromszori étkezést. Ott 110 adag toros káposztát készítettek, és tizenöten osztották az ebédet megállás nélkül.

– Felejthetetlen élmény volt, minden percét élveztük. Itt is tartottak főzőversenyt, a zsűrizésben jómagam is részt vettem – idézte fel Czakó Zoltánné, aki azt is elárulta, hogy egy televíziós műsorban is szerepeltek már, amely során disznótort tartottak, és pándi alpolgármestere végezte a böllér feladatait. Egyebek mellett hurkát, kolbászt készítettek, de zsírt is sütöttek. Emellett a díszvacsora alkalmával cigány zene szólt. – Hatalmas buli volt, mindenki jól érezte magát, a vacsorát pedig népviseletbe öltözve szolgáltuk fel – fűzte hozzá. 

Az elnök arra is kitért, hogy novemberben tartották meg azt az éves záróbulit a művelődési házban, amelyen mintegy 70 személy vett részt, és a vacsoraest során műsorral is szórakoztatták a vendégeket. A rendezvényen Mágner Ágnes festőművész, valamint Kovács Gábor operaénekes társaságában hangolódtak az ünnepekre, majd a palóc mesemondó, Teri néni zárta a műsort. 

Czakó Zoltánné végül azt is elárulta, hogy sok-sok felejthetetlen élménnyel gazdagodtak a múlt évben. Éppen ezért továbbra sincs megállás, az idei évre is rengeteg tervet szeretnének megvalósítani.  

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2023/01/mozgalmas-evet-zart-a-karancslapujtoi-duci-csapat-egyesulet-2

Scroll to Top