Nógrád megyei gyermekeket is támogat a Regőczi Alapítvány

Országszerte már 930 olyan gyerekkel vette fel a kapcsolatot a Regőczi István Alapítvány, aki a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt – közölte az alapítvány kuratóriumi elnöke múlt héten az MTI tudósítása szerint.

assist, assistance, blue

Herczegh Anita, az államfő felesége elmondta: az alapítvány országosan 629 gyereket támogatott 140 millió forint értékben, további 65 gyerek esetében pedig a közelmúltban állapították meg a segély mértékét, összesen mintegy 12 millió forintot. A támogatás egyszeri, nagyjából 200 ezer forintos gyorssegélyt jelent, a hosszú távú, havi rendszeres ellátás, valamint a jogi és pszichológiai segítségnyújtás rendszerét 2022-től alakítják ki – tette hozzá.

Nagy Enikő, az alapítvány operatív vezetője a 3100.hu megkeresésére elmondta: Nógrád megyéből ez idáig 10 kérelmező nyújtotta be támogatási igényét. Ez összesen 15 gyermeket jelent – 9 gyermek esetében már született kuratóriumi döntés, további 6 gyermek ügye pedig még elbírálás alatt áll.

A kérelmező családok mindegyikének helyzete egyedi, ezért az alapítvány kuratóriuma minden esetben alapos mérlegelést követően hozza meg döntését a támogatási összeget illetően – fűzte hozzá Nagy Enikő.

A Regőczi Alapítványt Áder János köztársasági elnök és felesége 2021-ben hozta létre azzal a céllal, hogy hosszú távon segítsék azokat a gyermekeket, akik a világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket.

https://3100.hu/nograd-megyei-gyermekeket-is-tamogat-a-regoczi-alapitvany/

Scroll to Top