Pegazusként szárnyaltak a gyerekek a salgótarjáni táborban

Pegazus Élménytárbort rendezett a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT), amelynek az első kurzusa a minap fejeződött be Salgótarjánban.

Fotó: nool.hu

2018 őszén adták át rendeltetésének a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kezdeményezése alapján, pályázat keretében kialakított Pegazus Élményközpontot az egyesület Mérleg utcai székházában. A megvalósult beruházás az első három évben mintegy ötezer gyermeknek nyújtott szórakozás keretében elsajátítható korszerű új ismereteket. A Pegazus a vállalások teljesítése után is megmaradt a város – főként a fiatalok, de a felnőttek által is – kedvelt természettudományos színfoltjának.

A TIT ezt az érdeklődést kihasználva hirdette meg ez év nyarára a Pegazus Élménytábort, amelynek az első kurzusa a minap fejeződött be. 

A táborzárást éppúgy élvezték a gyerekek, mint az egész heti együttlétet, a sokszínű programot. Már a bemutatkozáskor feltűnt, hogy a kodályos, gagarinos tanulók mellett a megyeszékhelyen kívülről is – például Lantos Zsófia Karancsberényből, Molnár Krisztián Pásztóról – jártak be a táborba. Sőt egyikük, Angyal Zalán Komáromban jár általános iskolába és most nagymamájánál nyaralván ismerkedhetett a nógrádiakkal. Véleménye szerint a program minden eleme jó volt, de – többekkel megegyezően – az épületben leginkább az interaktív terem nyerte el tetszését. Miután a bányamúzeumot már ismerte korábbról, a Petőfiről elnevezett iskola tanulójaként annak különösen örül, hogy láthatta Salgó várát.

A zárónapon különböző feladatokból, főként a tanultakból, élményekből vetélkedtek is egymással a három csapatba sorolt gyerekek. A legszellemesebb rigmusnak a Hej hó, hej hó, táborozni jó szöveg bizonyult. A program filmvetítéssel zárult, így a szülők is megnézhették, hogy – Juhászné Kincses Helén táborvezető, valamint Jeszenszki Erzsébet és Károlyi Zsuzsanna gondoskodásával és irányításával, mit csináltak leányaik, fiaik.

Az élménytábor újabb kurzusát augusztus 15-e és 19-e között között tartják.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/07/pegazuskent-szarnyaltak-a-gyerekek-a-salgotarjani-taborban

Scroll to Top