Torkos fesztivállal erősítik együttműködésüket a dél-nógrádi polgármesterek

Torkos fesztivált tartanak Héhalomban július 30-án, szombaton, 12 órától.

Bakos József, a falu polgármestere lapunk érdeklődésére válaszolva elmondta, hogy a rendezvény a Dél-Nógrádi Települések Pásztói Egyesülete szervezésében valósul meg. Az egyesületnek jelenleg tizenhét tagja van. 


– Sajnos már harmadik éve, hogy el kellett halasztanunk a böllérfesztivált a koronavírus-világjárvány miatt. Nyáron pedig nem lehet disznót feldolgozni a nagy meleg miatt. Éppen ezért született meg a torkos fesztivál ötlete, amely a böllér helyszínén valósul meg, és ahol nem helyben vágjuk le az állatot – közölte a polgármester. 

Hozzátette: a nyári időszakban ezzel a rendezvénnyel is szerettek volna kedveskedni a helyieknek és környékbelieknek. A rendezvényen pedig az összes egyesületi település részt vesz majd és toros ételeket kínálnak a vendégeknek. Lesz egyebek mellett toros káposzta, töltött káposzta, húsleves, cigánypecsenye, sült oldalas, hurka, kolbász és csülökpörkölt is. 

Szabó Mihály, Palotás polgármestere és az egyesület elnöke kifejtette, hogy a dél-nógrádi szervezet a megyében egyedülálló, és egy pályázatnak köszönhetően valósulhat meg a rendezvény. A településvezető hangsúlyozta, hogy a fesztivál a további összetartozást és egymás támogatását jelképezheti, de a települések lakosságának és a környékbelieknek is kikapcsolódást nyújthat. 

A rendezvény gyermekműsorral kezdődik, majd hagyományőrző csoportok lépnek színpadra, amelyet Csordás Tibi koncertje követ, utána pedig Berki Mária előadását tekinthetik meg az érdeklődők. Ezen túlmenően emléklapokat is átadnak az eseményen, majd a Szabad Élet koncert után az Irigy Hónaljmirigy szórakoztatja a közönséget. Végül az esti hangulatról Mikó Zsolti gondoskodik retró parti keretében. A felsoroltak mellett lesz még vidámpark, ugrálóvár, valamint kirakodóvásár is.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2022/07/torkos-fesztivallal-erositik-egyuttmukodesuket-a-del-nogradi-polgarmesterek

Scroll to Top