Tornával emlékeznek a tarjáni sporttörténelem kiválóságára

A Nógrád megyei Kézilabda Szövetség kilencedik alkalommal rendezi meg most szombaton a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban, 10 órától a Babják János-emléktornát. A viadalon három férfi és három női csapat indul.

Fotó: nool.hu

Az emléktorna célja méltó emlékezés Babják Jánosra, a kiváló játékosra, edzőre, játékvezetőre, sportvezetőre, szövetség elnökére és családapára. A sportember fiatalon két sportágban, kosárlabdában és kézilabdában nyújtott emlékezetes eredményeket Salgótarján sporttörténelmében, végül a kézilabda mellett köteleződött el. 

Játékosként óriási érdemeket szerzett 1970-ben a tatai osztályozón, melyen a Salgótarjáni Építők csapatával kivívták az NB II-es szereplést, ahol több évtizedig szerepeltek. 1970-ben bekapcsolódott a megyei szövetség munkájába. Játékos pályafutása befejezését követően edzősködött, majd játékvezető vizsgát tett, 1974–1980 között NB II-es és NB I/B-s mérkőzéseken fújta a sípot, és párhuzamosan végezte a szövetségi munkáját. 

1987-től főtitkára, 1992-től egészen haláláig, 2004-ig pedig elnöke volt a megyei szövetségnek. Az Építők jogutódja, a Salgótarjáni KC életben tartásában Babják János elévülhetetlen érdemeket szerzett. Munkájának volt köszönhető, hogy az SKC NBI/B-s élcsapattá vált 2003–2005 között. Gazdasági és sport tevékenységéért többször is kitüntetésben részesült, többek között 1997-ben megkapta Bérczy Károly-díjat, majd 2001-ben Magyar Kézilabda Szövetség Kézilabdázásért Arany Jelvényt is.

IX. Babják János-emléktornán résztvevő csapatok:
Nők: Gödi SE (NB II Észak csoport), Kazincbarcikai KSE (NB II Északkelet csoport), Csépe Salgótarjáni Strandépítők KC (NB II Északkeleti csoport).
Férfiak: Balassagyarmati Kábel SE (NB II Észak csoport), DVTK Kézilabda Kft. (NB II Északkelet csoport), Csépe Salgótarjáni Strandépítők KC (NB I/B).

https://www.nool.hu/helyi-sport/2023/01/tornaval-emlekeznek-a-tarjani-sporttortenelem-kivalosagara

Scroll to Top