üdvözöljük a
Nógrád várMegyei Civil közösségi szolgáltató központ
weboldalán!
Aktualitások












Pályázat bűnmegelőzési projektek megvalósítására
A Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiában megjelölt célok megvalósítását szolgáló projektek kidolgozására nyílt bűnmegelőzési pályázatot hirdet. A pályázatok célja, hogy a bűnmegelőzésben elért eredményeket az állami és civil szervezetek partneri együttműködéseket kialakítva, azokat felhasználva terjesszék, bevezessék a gyakorlatba. Az idei évre szóló bűnmegelőzési pályázati kiírás keretében is a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia (a továbbiakban: NBS) négy fő prioritásával összhangban álló projektekre lehet pályázatot benyújtani. Az 1. komponens












Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése
Határidő: 2017. május 31. A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése” című (TOP-6.6.2-16 kódszámú) felhívás. A felhívás célja, a Szociális törvényben és Gyermekvédelmi törvényben nevesített szolgáltatások elérhetővé tétele a szolgáltatáshiányos településeken élők számára új szolgáltatások infrastruktúrájának megteremtésével, új férőhelyek kialakításával és már működő ellátások infrastrukturális fejlesztésével. A szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése, feltétele annak, hogy elsősorban a társadalmi leszakadással veszélyeztetett csoportok helyzetének javítására irányuló programok végrehajtásához biztosított












Fiatalok a közéletben – Olvasótábor középiskolásoknak
2017. július 18-24. között rendezi meg Horpácson, a HEPI központban olvasótáborát középiskolásoknak a salgótarjáni Lélekpendítők Társasága. Jelentkezési határidő: 2017. május 31. Érdeklődés, jelentkezés: gyetvaine@gmail.com, +36 20 388 1542 Információk: lelekpenditok.hu, facebook.com/lelekpenditok „Népszerűség! Különös kis holmi. Az egyetlen dolog, amiből a látszat annyit ér, mint a valóság.” (Mikszáth Kálmán)


Önkénteseket keres a Vuelta Sportegyesület a Bringa Akadémia rendezvényeire
Szeretsz kerékpározni? Önkéntesként szívesen részt vennél gyerekek bringa tudásának fejlesztésében? Változó helyszínekre országszerte (általános iskolákban, Gyerek Szigeten, Erzsébet-táborokban, egyéb rendezvények kísérőrendezvényeként ) tartandó rendezvényeire keres önkénteseket a Vuelta Sportegyesület. Feladatok:gyerekeknek megfelelő kerékpár, sisak kiválasztása • a kerékpár, illetve sisak beállítása • felügyelet az ügyességi pályán (például billenőpallónál) • KRESZ-totó kitöltése és megbeszélése a gyerekekkel. További információ és jelentkezés: Abelovszky Tamás +36 30 462 0181 info@bringaakademia.hu A BringaAkadémia kisrendezvényekre rendszerint egy












2 napos önkéntes menedzsment képzést hirdet az ÖKA – 2017. június 19-20.
Az Önkéntes Központ Alapítvány ezúton hirdeti meg 2 napos alapozó önkéntes menedzsment képzését: Civil szervezetek felkészítése önkéntesek fogadására (önkéntes menedzsment képzés) felnőttképzési engedéllyel rendelkező,nyilvántartásba vételi szám: E-001027/2015/D001 képzési program. A képzési program a 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről alapján megfelel a részben vagy egészben központi költségvetés vagy európai uniós forrás terhére megvalósuló támogatott képzés előírásainak is. Időpont, helyszín: 2017. június 19-20. Budapest II. Marczibányi tér 3., Holnap Háza Részvételi












Utazz céllal – értékteremtő önkéntesség a világ körül
Utazásra sarkalló vizuális ingerekben manapság nincs hiány, nem is csoda, ha neked is beindul a fantáziád, és akár azonnal el is indulnál. Autentikus élmények reményében az Egyesek Ifjúsági Egyesület által kínált nemzetközi önkéntes táborok ideális választás, ha szeretnéd elkerülni az unalmas turista köröket. A világon csaknem hatvan országban, több mint kétezer önkéntes tábort szerveznek a változatos profilú közösségek. Ezeken nemzetközi résztvevők segítségével adnak választ a helyi kihívásokra, a lista pedig












Civil szervezetek figyelem! – A pénzügyi beszámoló határideje május 31.
A civil szervezetek törvényes működése szempontjából kiemelten fontos határidő közeleg, ugyanis e szervezeteknek 2017. évi május hó 31. napjáig kell eleget tenniük a pénzügyi beszámoló letétbe helyezésére vonatkozó kötelezettségüknek, melyet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (Civil törvény) 30. §-a ír elő számukra. Az elektronikus eljárásra kötelezett civil szervezeteknek a beszámolót elektronikus úton kell megküldeniük az Országos Bírósági Hivatal részére,












A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázati felhívása a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2017. évi támogatására
A pályázat célja a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek támogatása annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel széles társadalmi alapokra helyezzék a fogyasztóvédelmet, alakítsák ki és erősítsék a tudatos fogyasztói magatartást. A pályázat kódja: FV-I-17 A pályázati felhívás és az útmutató a lap jobbszélén, a kapcsolódó anyagoknál érhető el! A pályázattal kapcsolatos további információk a http://www.nfsi.hu/fv-i-17/ oldalon olvashatóak. (Forrás: www.kormany.hu)












Jótettekkel egy jobb világért – Pályázat
2017. május 31-ig lehet jelentkezni a dm Jótettekkel egy jobb világért pályázatára, melyet a vállalat a Magyar Adományozói Fórummal együttműködésben hirdetett meg civil szervezetek számára. A dm Kft. olyan szervezetek projektötleteit várja, melyek egészséges életmódra nevelést népszerűsítő programokkal, szociálisan hátrányos helyzetben élő családok és gyermekek támogatásával vagy környezettudatos életmódra, szemléletre neveléssel segítik a helyi közösségek életét. A Magyar Adományozói Fórum szakmai partnerként működik együtt a pályázatok értékelésében. A szervezeteket az












Középpontban a korai fejlesztés
Minél fiatalabb, három-hat hónapos korban meg kell kezdeni a nem optimális módon növekedő gyermekek mozgásfejlesztését, mert csak így érhető el számukra a minél teljesebb életminőség biztosítása – ez volt az összegzése annak a szakmai konferenciának, amelyet a Projektek Háza előadótermében rendeztek nemrég Balassagyarmaton, az Egészségesebb Nemzedékekért Egyesület szervezésében. Balassagyarmat. Tavaly alakult újjá az Ipoly-parti városban az Egészségesebb Nemzedékekért Egyesület, amely két fontos célt tűzött ki maga elé: egyrészt a fejlődési












Palóc értékek nyomában
Mivel idén különböző hátráltató okok miatt elmarad az eredetileg Bátonyterenyére szervezett Palóc Világtalálkozó, a szervezők úgy gondolták, a nagyszabású esemény helyett egy konferencián vitatják meg szűkebb pátriánk égető gondjait, fejlődési, kibontakozási lehetőségeit. A tanácskozás színhelye szombaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Csikász-terme volt. Balassagyarmat. A mintegy húsz-huszonöt fős hallgatóságot először a szervezők nevében Kovács László, a Tar Lőrinc Baráti Kör Közhasznú Egyesület elnöke köszöntötte, majd Medvácz Lajos üdvözölte a jelenlévőket,


Sikeres adománygyűjtés gyakorlati példákkal
A forrásteremtés alapjai – a lakossági adománygyűjtés és a vállalati támogatások. A képzési nap során a civil szervezetek képviselői konkrét példákon keresztül ismerhetik meg, hogy milyen forrásteremtési technikák léteznek az adó-egyszázalékos kampányokon és a pályázatok világán túl. A következő témaköröket tekintjük át: – A jótékonyság alapfogalmai, az adományok típusai, – Az adatbázisalapú és lakossági adománygyűjtés – A közösségi finanszírozás („crowdfunding”) – A vállalati-civil együttműködések főbb elemei, – Az ügyünk hatékony


„Guruló” családi nap
Pásztó. Vasárnap immár 7. alkalommal rendezte meg a pásztói Nők Civilben Egyesület Huczekné Rétvári Mónika vezetésével a Guruló Derby-t. Idén a hagyományos rendezvényhez egy szakmai családi sportnappal a Pásztói Kézilabda Club is csatlakozott. Az esemény helyszínét ezúttal új helyszínen a Zsigmond Király Általános Iskola udvarán illetve a tornateremben bonyolították le. Kisgyermekek tánca a Guruló Derbyn A programok délelőtt 10 órától a kézilabdások által szervezett sportági bemutatókkal, családi sorversenyekkel vette kezdetét,


Falvakat erősít a helyi termék
Észak-Magyarország aktívan tevékenykedő szociális szövetkezeteinek kiállítását tekinthették meg azok, akik csütörtökön Hollókőn jártak. Az Európai Unió szociális alapjának finanszírozásával egy konferenciasorozattal és szabadtéri bemutatóval egybekötött regionális rendezvénysorozat valósult meg, amelynek utolsó állomása a nógrádi világörökségi falu volt. Számos kiállító bizonyította: a települések összefogásával létrehozott helyi termék nemcsak eladható árucikk, hanem hozzájárul a települések megerősítéséhez, a lakosság helyben tartásához és olykor még az egészséges életmódhoz is. Hollókő. Orfű, Orosháza és Várpalota után












Pályázat a foglalkoztatás és az életminőség javításáért
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” című (TOP-1.4.1-16 kódszámú) felhívás. A gyermekjóléti alapellátásokhoz (bölcsőde, mini bölcsőde, családi bölcsőde), valamint az óvodai ellátáshoz való hozzáférés javítását és a szolgáltatások minőségének fejlesztését szolgáló felhívás fő célja a kisgyermeket nevelők munkavállalásának támogatása, a családok segítése, különösen a leghátrányosabb helyzetű térségekben lévő gyermekek minél korábbi életkorban történő megsegítése. A felhívás a 3


Az állam több mint 4 milliárd forintot biztosít a nemzeti parkok működésére
A kormány több mint 4 milliárd forint normatív támogatást biztosít az országban található 10 nemzeti park működéséhez, így csökkenhet a bizonytalanabb európai uniós forrásoktól való függőség – mondta dr. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára a 27. Zöld Civil Országos Találkozó megnyitóján pénteken, Budapesten. A helyettes államtitkár hozzátette: a saját bevételek előteremtésénél a problémát leginkább az jelentette, hogy az állami természetvédelmi érdekeket nem mindig lehet a bevételszerző


Adatbázisok
Tekintse meg a nógrád megyei civil kezdeményezettek listáját!


Tudástár
Itt találhatja a letölthető dokumentumokat, és az Önök által legyakrabban feltett kérdéseket és válaszokat.


hírlevél archívum
Korábbi hírleveleink megtekinthetők a hírlevél archívumban.
